Katolikus szemmel (XII.)Richternek Párizsban a Chaillot-palotában adott koncertjét közvetítette hangszalagról a Magyar Rádió. Műsorán Haydn-, Debussy- és Prokofjev-művek szerepeltek. A hasonló föllépések sorában e kivételes sikernél talán érdemes pillanatra megállnunk. Nem Richter kiválóságát kívánjuk fölfedezni, se Haydn nagyságát. Számunkra ma a siker legaktuálisabb jelentése: a kultúrák szinte korlátlan átélhetősége. Hogy közös dolgokban egyek vagyunk, ez természetes. De hogy a kultúra, a művészet nyelvén a legtávolabbi vonatkozások is közérthetően lelkesítőek – ez újra és újra megismétlődő varázslat, a szellem magasrendű ajándéka. Mert a valódi kultúra legfőbb ajándéka mindenkor ez: hogy a különbözőségeket, sőt ellentéteket – anélkül, hogy elmosná őket – oly közel hozza értelmünkhöz és szívünkhöz, hogy nemcsak közelinek, hanem magunkénak érezzük azokat. Haydnt vagy Richtert megérteni sose lehet kizárólagos, hanem elősegíti más szerzők megértését is. A művészetben a részlegesben, az egyszeriben való előbbrejutás mindig előbbrejutás az egyetemesben; az egyes megértése közelebb visz a többi megértéséhez, szeretetéhez. Amikor tapsolunk, ezért tapsolunk, ez az öröm örvendezik bennünk. S még tágasabban: erre az örömre születtünk, s nem az önzésre, mely szétszór, értetlenné tesz és boldogtalanná.
(Új Ember, 1967. március 19.) |