Jákob harca

Istennek meg kellett testesülnie, hogy természetfeletti valóságát a maga isteni tisztaságában szerethessük. Az Ószövetség Istenének arcát még elhomályosítja a nagyon is emberi tolmácsolás. Ugyanakkor e könyveknek ez egyik legfőbb szépsége: az emberi ösztönök dadogása, küzdelme a kimondhatatlannal – a kimondhatatlanért; birkózása Istennel – Istenért.

Az Igének ez az előzetes, szavakban való megtestesülése örök időkre hű képe marad minden istenkeresésnek, s híven a keresés és küzdelem természetéhez, egyszerre keveredik benne az isteni és a nagyon is emberi vonás. A tükörkép tükörképe ez még, de a kettős fénytörésben is hellyel-közzel megkapó erővel villan föl Isten és ember drámájának egy-egy mozzanata, „mozdulata”.

 

*

 

Csak ezt szem előtt tartva érthetjük meg Jákob „birkózását” az Úrral. Az ösztönök emberi, nagyon is emberi síkján kezdődik e harc, a nehézkedő anyag szinte áthatolhatatlanul vaskos szférájában, amikor minden úgy történik, mintha a mindenható Isten megadná magát az ember erejének. Ha Jákob szorítása itt megáll, Jákob örökre egyedül marad győzelmével. De tudjuk, Jákob ölelése nem lankadt, győzelmes szorítását a szeretet szorításáig fokozta, valami mindennél többet sejtve meg titokzatos ellenfeléről. S az, amit győzelme közben megsejtett, s amitől arra se volt ideje, hogy győzelmét fölismerje s ott megálljon, nem volt más, mint Isten szeretetének mindennél hatalmasabb vonzása.

Innét, hogy bár ő a győztes, mégis ő, Jákob az, aki a másik áldását kéri. „Nem bocsátalak el, míg meg nem áldasz engem.” E képtelen szavak egyedül a szeretet szférájában érthetők. Győzelem? Vereség? A szeretet egyszerre haladja meg mindkét szó jelentését.

 

*

 

Az ószövetségi Istennek titokzatos „veresége” különben rendkívül hasonlatos Jézusnak a kereszten elszenvedett halálos kiszolgáltatottságához. Mindkettő határszituációt jelöl Isten és ember viszonyában. Jákob e drámában – láttuk – a szeretetet választotta. Ezért talált meghallgatásra. És ezért térdelhetett le győzelmével, hogy a mindennél hatalmasabb Isten áldását elnyerje.

„Láttam az Istent színről színre” – vallja e találkozás után, s valóban, Jákob Isten ama legtitkosabb természetébe nyert bepillantást, mit számunkra az Örök Bárány szimbolizál.

 

Jegyzet