Jákob álma

Az Ószövetség következő, jelentésben megragadóan gazdag helye: Jákob álma. Jákob Bersébából úton van Hárán felé, s „hogy a nap leszállott, meg akart nyugodni, vőn egy ott heverő követ s feje alá tevé s azon a helyen aluvék. Álmában aztán azt látá, hogy egy létra áll a földön, teteje az eget éri s az Isten angyalai fel és alá járnak rajta s az Úr a létrára támaszkodik…”

E látomás legegyetemesebb érvényű, misztikus kifejtését találjuk Keresztes Szent Jánosnak A lélek éjszakája című könyvében. Jákob létrájának fokai a lelki tökéletesedés fokozatai, „mivel – írja Keresztes Szent János – ama létrafokok, mik a fölszállásra szolgálnak, ugyanazok a fokok alkalmasak az alászállásra is: ugyanazok a fölismerések, mik lehetővé teszik a lélek Isten felé való fölemelkedését, alkalmasak arra is, hogy a lélek alázatossá váljék. Mivel a valóban Istentől származó sugalmazások sajátja, hogy egyszerre teszik alázatossá s emelik fel a lelket. Ezen az úton: alászállni annyi, mint fölemelkedni, és fölemelkedni annyi, mint alászállni: mert »aki megalázza magát, fölmagasztaltatik és aki fölmagasztalja magát, megaláztatik«”.

Aki ezt az utat választja, sok öröm mellett számos súlyos nehézségnek néz elébe, miként a nagy ünnepeket megelőzi a böjti időszak. Alászállás és felemelkedés kettős mozgása lényegében: Isten és önmagunk kölcsönös és fokozatos megismerését jelenti. Isten megismerése: fölemel. Önmagunknak megismerése: alázatra, s egyre mélyebb alázatra int. S e feszültség tart mindaddig, míg a lélek tökéletesen s véglegesen nem egyesül Istennel, ki „a lajtorja végére támaszkodik”.

E lajtorja – folytatja fejtegetéseit Keresztes Szent János – az isteni szeretet iskolája, minek tíz fokát, fokozatát különböztetjük meg. Az első fokon: elsápad a lélek, étvágyát veszti, s az istenszeretet nyugtalansága szállja meg. A második fokon: mindig, mindenütt és mindenben Istent kutatja. A lélek itt nyeri lendületét; ahogy Mária Magdolna se torpant meg a sírnál az Urat keresve, még az angyalok láttán se. A harmadik fokon: az Isten utáni vágyakozás a fehér izzásig hevül. Ha ez a vágy, mi lesz maga az isteni szeretet? – kiált fel a szent. Ezen a fokon: minden eddigi erőfeszítésünk törpévé zsugorodik szemünkben, és mi is azt érezzük, amit Jákob érzett: „miután hét esztendőt szolgált, semminek vélte azt, szerelmének nagy volta miatt”. A negyedik fokon: a lélek nem keresi többé semmiféle vigasztalódását vagy kedvtelését, sőt magától Istentől se kér több segítséget, mivel világosan látja, hogy máris megszámlálhatatlan kegyelemben részesült. Miért is az Úr kivételes és gyakori boldogságban részesíti az ilyen lelket, gyakran látogatva meg őt a szív rejtekében.

A tökéletesedés ötödik fokán: a megérkezés szent türelmetlensége várja és űzi tovább az éhes lelket, míg a hatodik fok: könnyűvé teszi röptét, amilyen a zsoltárbeli szarvasok futása a források vizéhez. A hetedik fokon: Isten akadályokat nem ismerő bátorsággal tölti el az ideérkezőt. De a bátor szívet és szabadságot – mely Isten felé való röptében nem ismer többé akadályt – Isten csak megfelelő alázatért adja cserébe, nehogy a lélek minden eddigi erőfeszítése kárba vesszen, visszájára forduljon.

Következik a nyolcadik és kilencedik fokozat, Jákob létrájának a csúcsa.

A nyolcadik fokon: a lélek eléri isteni Jegyesét. Átöleli, de még nem örökre. Sokan e fokon megállnak, mivel mint Dániel, a „vágy emberei” – s maga a vágy úgy érzi, nincs tovább. A kilencedik fokon: a lélek Isten „édes tüzébe” ér. „E fok már a tökéleteseké, kik szelíden lobognak Istenben” – írja szó szerint Szent János.

A tizedik fok: túl van a világon s a test körén. A lélek színről színre látja Istent, hasonul hozzá és részesül benne.

 

*

 

Röviden így tolmácsolhatnánk Keresztes Szent János fejtegetéseit. A gyönyörű bibliai kép a lajtorján föl-alá szálló angyalokkal eszerint a két rokon erény, Isten megismerésének és önmagunk megismerésének szimbolikus kifejezője. Ezt üdvtörténetileg csak még inkább kiszélesíti az álom végén elhangzó ígéret, mit Isten tesz Jákobnak: „És annyi lesz az ivadékod, mint a földnek porszeme: kiterjedsz nyugatra s keletre, északra meg délre, és benned s ivadékodban nyer áldást a föld minden nemzetsége”.

 

Jegyzet