Ittlétünkről

Az ember látszatra semmiben sem különbözik a világtól, melybe beleszületett. Engedelmesen simul bele a világ törvényeinek szövetébe, s ez alól egyetlen mozdulása, egyetlen porcikája se kivétel. Emberek, növények, kövek és állatok: mindannyian ugyanarra a vászonra vagyunk fölfestve. Mégis, az emberben van valami titokzatos döntésre való képesség, amivel – anélkül, hogy kilépne belőle – jobbá vagy rosszabbá lehet a világnál, melybe „belévettetett”. Ez a kétértelmű szabadság, befejezetlenség, választás: egyedül a miénk.

Minek is vagyunk mi tulajdonképpen polgárai? A földnek? – Mindig elbűvöl a gyerekek jelenléte közöttünk. Látnivalóan még nincsenek itt egészen. Tájékozatlanabbak, súlytalanabbak, ártatlanabbak még nálunknál. Titokzatos módon többek és kevesebbek. Még inkább tartoznak a világmindenséghez, mint a földhöz. Ártatlanságukban mindentudás szunnyad, gyengeségükben a mindenség súlytalan ereje. Ahogy az égboltnál egyetlen kis földi kavics is súlyosabb. – Aztán ők is elnehezednek. Megérkeznek. Belesimulnak engedelmesen földi törvényeink szövetébe. Itt vannak. De – mint mondottuk – mégse egészen. Egészen mégse. Módjukban van jobbá vagy rosszabbá válniok, sőt jobbá vagy rosszabbá kell is válniok világuknál, melynek anyagába maradéktalanul beleillenek.

Ez történik – történt – mindannyiunkkal a földön, ezen a számunkra kijelölt helyén a világnak. Amint megérkeztünk, kezdhetünk ismét készülődni. A földről ismét vissza kell találnunk az univerzumba, de most már nem a gyerekkor született, hanem az öregkor megszerzett, érett ártatlanságával.

S az út ide? Döntésünk a jó vagy rossz felé. Íme az ember irgalmas tragikuma, hontalansága, mely belépője és meghívása is az örök haza teljességére.

Hogy mit jelent e teljesség, arra persze minden csak hasonlat. A gyerekek ártatlan hatalma, s a mindenség sebezhetetlen törékenysége is csak halvány hasonlatok „tükörképei”. Azután, hogy Jézus meghalt a kereszten, először a poklokra szállt alá. A „mélypontra”. Küldetésének ez egyik legtitokzatosabb fejezete. Szálla alá poklokra. Azóta mintha eltűnt volna a rossz opponáló erejének mélysége, s a bűn végérvényesen a felületbe költözött volna át.

A mi hazánk: ez a szeretet, amely minden mélységet átjár, és minden magasságot. Ennek lettünk hontalanjai és ennek leszünk lakói. Erényeink magasán és bűneink mélyén is ugyanez a „kiterjedés” vár ránk. Isten szeretete.