Közelebb az oltárhoz

Gyermekkori hitünk, amibe beleszülettünk, évek során könnyen válhat szokássá, később csak szokássá, s végül semmivé. Hogy megőrizzük hitünket, tulajdonképp örökké elevenen kell tartani magunkban, s állandó előrehaladással kell védekeznünk az ellen, hogy puszta szokássá változzék számunkra.

Szokás és élő hit között szinte végtelen a különbség, s a megtérés belőle a hitig sokszor nehezebb, mint egy hitetlen számára. Nehéz, mert akinek hite üres megszokottságba kövült, sokszor nem is érzi ezt, sőt sziklaszilárd hűségnek véli, ami pedig hideg, élettelen kövület már csak.

Hitünket csak élő és napról napra megújuló hittel táplálhatjuk. Tevékeny szeretetünket és Istenre irányuló éber figyelmünket nem pótolhatja semmi más. Maguknak a vallásos szokásoknak is e forró hitközelséget kell szolgálniok, s még maguknak a szokásoknak sem szabad megszokottsággá merevedniök.

Mikor az egyház megújítja a liturgiát s benne a szentmisét, a megszokottság kérgét kívánja lepattintani az emberiség legforróbb Isten és ember szeretetdrámájáról. Aggódó szeretetében úgy érezte az egyház, hogy a szentmisét az utóbbi egy-két század lehűlő stílusjegyei inkább hódoló imádásnak tüntetik fel, az ősegyház drámaian forró misztériumával szemben. A régi helyett a legősibbhez, az ősegyházhoz, a forráshoz kíván hát visszatérni: abba a drámai formavilágba, melynek születésekor Krisztus vére még alig hűlt ki a kereszten. Mindannyian e megváltó véres áldozat tanúi és tevékeny szereplői, részesei vagyunk ma is. Mindannak, ami e dráma átéléséhez segít, meg kell történnie. A megváltó dramaturgia föltétlenül üdvös, ha a dráma örök életét szolgálja.

 

*

 

Igaz, vannak nagyon fontos őrző szokások, mik az életet szolgálják, s nem fojtó, de védőburkai annak. Azonban a szokásra sose hivatkozhatunk az élet és a valóság követelményeivel, érdekével szemben. Ez esetben minden, még a legszentebb szokás is másodrendű kell hogy legyen. A szentmise új formája pedig épp ilyen: egy lépéssel beljebb hív bennünket, közelebb a titokhoz, az isteni szeretet nyílt tüzéhez. Megtisztelő meghívás. Mit akarhatnánk megvédeni ezzel szemben? Hogy közelebb léphetünk az oltárhoz, lehet az ellen érv, hogy tegnap még távolabb kellett állnunk tőle?

 

Jegyzet