Az első öt titokról

Az örvendetes olvasónak mind az öt „titka” a megtestesülés köré csoportosul. Akit te, Szent Szűz… Jézus neve még egyszer sem szerepel, mégis mind az öt titok róla szól, az öt „Akit” és a Szent Szűz személyének foglalatában. Mária életében az alázatnak e tartózkodó szépsége a legszembetűnőbb. Mint az igazán nemes foglalat se takar el semmit a beléje helyezett gyémántból, élő monstranciaként keretezi Mária élete Jézusét.

AKIT TE, SZENT SZŰZ, A SZENTLÉLEKTŐL FOGANTÁL. Mária ölébe fogadja Jézust, mint ahogy még egyszer ölébe veszi majd a kereszt alatt. Jézus megtestesülése nemcsak a megváltásnak, de a világ teremtésének is centrális ténye: ugyanannak a szeretetnek a gesztusa. „Csak abban hiszek, amit megérintek – vallja Mauriac –, csak abban, amit látok, ami megtestesül bennem, ezért hiszek Krisztusban. Minden olyan törekvés, mely csökkenteni próbálja a benne megnyilatkozó emberit, ellenemre van, s innét ered, hogy a győztes és királyi Messiás-képnél szívem inkább vonzódik ahhoz a meggyötört és alázatos emberhez, akit Rembrandt képén felismernek az emmauszi férfiak, amikor megtöri a kenyeret, s aki nem más, mint a mi sebekkel borított testvérünk, a mi Istenünk.” A teremtő Isten csak a megtestesüléssel lett egészen a mienk.

AKIT TE, SZENT SZŰZ, ERZSÉBETET LÁTOGATVÁN HORDOZTÁL. Hordoztad, mint majd egykor ő a keresztet. Örvendetes és fájdalmas a megváltás folyamatában mindig egyet jelent, s örömöt és fájdalmat egyként engedelmesen viselni csak tökéletes ártatlanság képes. Ahogy itt történt: az ártatlan Istent egy tökéletesen ártatlan ember hordozta a szíve alatt. Csak ő hordhatta ki e terhet. Egyedül ő lehetett boldog e teher alatt.

AKIT TE, SZENT SZŰZ, A VILÁGRA SZÜLTÉL. Tudjuk, a három királyok térdre hullottak a kisded előtt. S azóta, kétezer év óta tart e hullám, e térdhajtás. Enélkül – s ismét Mauriacot kell idéznem – én magam se ereszkedtem volna soha térdre.

Mert a megtestesült Isten is maga a térdre ereszkedett Isten. A megtestesült Istennel csak alázatban találkozunk. A mindenségnek az alázat a legfőbb morális formája.

AKIT TE, SZENT SZŰZ, A TEMPLOMBAN BEMUTATTÁL. Mária e cselekedete nem hagyományos cselekedet, hanem a töretlen folyamatosság gesztusa. A Fiú bemutatása az Atyának: az áldozat felajánlása – mely a keresztfán fejeződik be. A mítoszban Zeusz ledöntötte Kronoszt, de a valódi Fiú egyedül a szeretett Fiú lehet a szerető Atya oltárán. És Mária is, ha csak egyetlen árnyék van rajta, nem mutatja be Jézusát a templomban; riadtan rejti el Atyjától, kitérve az isteni szeretet feneketlen következményei elől.

AKIT TE, SZENT SZŰZ, A TEMPLOMBAN MEGTALÁLTÁL. Ismerjük Mária aggodalmát, ami nélkül nem is volna valódi ember talán. De ez a „rebbenése” elárulja őt. S e „rebbenés” bőségesen árulkodik arról is, mit szenvedhetett némán a kereszt alatt. Szeplőtelensége épphogy nem mentette ki őt az emberi természet kényszeréből, sőt ezerszeresen fölfokozta azt benne, ahogy az ártatlan gyermekek is sokszoros érzékenységgel reagálnak a világra, s ahogy Jézus isteni ártatlansága is maga volt a végtelenül nyitott, kiszolgáltatott emberi érzékenység a világ felé.

Jézus magára vállalt minden emberit, egyedül azt utasította vissza, ami küldetése útjában állt. Ezért akasztja meg Mária aggodalmát is, aki a gyermek Jézust elveszti, s megtalálja a templomban. Mária még örvendezik azon, hogy megtalálja Jézusát, de hirtelen elhallgat. Jézus szokatlan szava mintha valami másra készítené elő nagyon is emberi szívét?

 

Jegyzet