A tizedik

„Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánjad.”

Istennek ez az ószövetségi tiltása minimalista törvénynek tűnik Jézus radikális hívása mellett: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid vagyon, és oszd el a szegényeknek, és kincsed leszen a mennyekben, és jer, és kövess engem.” Jézusnak e mondata oly tökéletesen új viszonyulást követel mindenhez, hogy szinte felér egy új teremtéssel. Aki eleget tud tenni ennek a hívásnak: új földön találja magát, új égbolttal a feje felett. Új kozmoszban, új törvények között.

Hogy függ hát össze e két mondat, az ószövetségi és újszövetségi? Az egyes dolgokhoz és a teremtéshez való birtokviszonyunkban.

Hogy a teremtés a szeretet műve, azt leginkább az ajándékozás jelentéséből érthetjük meg. Mert mit is jelképez tulajdonképp az ajándék annak részéről, aki adja? A valódi ajándék lényegében önmagunk egy darabja, s önmagunkból való „darabka lemondásunkat” szimbolizálja annak javára, akit megajándékozunk vele. Viszont mivel fogadhatja el méltóképp a valódi ajándékot valaki? Azzal, ha elfogadva, rögtön ő maga is lemond róla, ami annyit jelent: hogy nem az ajándékért hálás, hanem az önzetlen szeretetre ő maga is önzetlen és ingyenes szeretettel felel. Az ajándéknak ez az önzetlen és ingyenes adása-fogadása egyetlen igazi módja az ajándékozásnak, s lényegében a szeretet gesztusa, amiben a fogható ajándék csupán jelképe, szimbóluma a cselekvő szeretetnek. Enélkül nincs is ajándékozás, s ha igen, jobb lett volna meg se történnie.

E példa bevilágít Isten teremtésének és benne a mi életünknek evangéliumi lényegébe. A teremtést mint Isten szerelmének jelképét kell fogadnunk, s mint a valódi megajándékozottnak: a lemondás önzetlen szeretetével kell igyekeznünk válaszolni rá. Aki viszont e hívásnak megfelel: máris részesül abban az új földben és égben, amiről a Jelenések könyve beszél, s melynek minden egyes kockája ebből az anyagból, Isten és ember kölcsönös szeretetéből épül majd.

A birtoklásnak ez az új törvénye előbb teljes lemondást követel, de ezzel egy időben, magasabb szinten s már itt a földön is, teljes birtoklást jelent. Le kell mondanunk a görcsösen szorongatott részről, hogy ölünkbe hulljon az egész. Jézus a világnak szeretetből való birtoklását követeli tőlünk, ami azonos a teljes birtoklással. „Boldogok a szelídek, mert ők bírják a földet.” Ez nem paradoxon, hanem az egyedüli realitás. Egyedül az önzetlen szeretet kezében valóság a valóság, mint a szeretet fogható jele, legyen szó bármiről, testi munkáról vagy akár egy költeményről.

Az életnek ilyen önzetlen birtoklásával lényegében a teremtés lényege, maga az isteni szeretet realizálódik. A tizedik parancsolattól idáig végtelen hosszú az út. Az egyik puszta tiltás, a másik tündöklő pozitívum. Minél inkább előre halad valaki a tökéletesedés útján, figyelme annál inkább tevődik át az Evangélium fogalmazta szavakra.

Vajon hol tartunk ezen a hosszú-hosszú úton? Melyik önámító formulánánál? Melyik szofizmánál? Melyik kibúvónál, farizeuskodó öncsalásnál? Pedig ez az a keskeny út, amiről a Biblia beszél. Az egyetlen út. És ezt a keskeny utat senki se teheti meg kerülő úton, átvágva a szomszédos széles mezőkön. Azok a mezők máshová vezetnek.