Kondor Béla

Jónás a város falai előtt – Hálóját foltozó halász – Régi repülőgép – Gulliver és egy törpe – Szerb Krisztus – Ezékiel angyala bemegy a házba.

Kondor címei oly szép és oly jellemző címek, hogy bevezetőül lehetetlen volt nem idéznem őket. Már magukban is játékosságról és komolyságról vallanak. De milyen játékosságról és komolyságról?

Egy megnyitónak illő rövidnek, nem is vázlatnak, hanem skiccnek lennie. Ez jogosít fel a hangos gondolkodásra.

A művészetnek az a tragikus szakasza, amikor az alapvető meghasonlásból épp a legjobbak a formába emigráltak, mintha valamiféle egyetemes feloldozáshoz, kiengesztelődéshez közeledne.

Ha például Kondor képeit nézem – e képek gyönyörű játékosságát és még szebb komolyságát, mindig az az érzésem, hogy nem valami nagy baj előtt, hanem valami nagy baj után vagyunk már.

Ha művészetben szabadna példabeszédet mondani, azt mondanám, hogy legjobb vihar után, égi háború után játszani. A vihar bezavar a házba, bezár a négy fal közé. Azután ismét mélységes csend lesz. A játszó gyerek kicipeli játékait, vissza a kertbe, a szabad ég alá. S ez a játék sokkalta több lesz, mint eddig volt. Forgásában katartikus komolysággal bennforog újra a kozmikus egész, még akkor is, ha ez a játék továbbra is az éjszaka csendjében folytatódna.

Kondor mintha azon kivételes művészek közé tartozna, ki felismerve és élve a lehetőséggel ismét szabad ég alatt játszik; elmélyülten és komolyan használva szerszámait, művészetét, ezt az örökhű motollát.

Figyelmét, e kreatívan éber, komoly és virrasztó nagy figyelmet, hadd ajánljam a fiatal szívek szeretetébe. Az ő pontos és odaadó figyelmük a legtöbb, amit művész segítségül kaphat.

Igen: ma itt olyan felismerésekre nyílik alkalom, amiből bár a tompák és csak műveltek kimaradnak, a valódi érzékenység annál több bátorítást nyerhet.

Drága Samu, köszönöm a páratlan alkalmat. Drága barátaim, engedjétek meg, hogy a kiállítást megnyissam.

 

Jegyzet