Az ötödik

Ne ölj! – A röviden megfogalmazott parancsban, túl a tiltás gesztusán, szinte látjuk Isten döbbent mozdulatát, ahogy a gyilkos keze után kap, hogy még a levegőben megállítsa.

Bűnbeesésünknek, bűnre hajló természetünknek bizonyára ez a vétek a summája. Amikor Káin megöli Ábelt, paradicsomi kiűzetésünk beteljesedett. A folyamat mintegy végére ért. E tettünkkel végleg megjelöltük és megaláztuk a földet. A gyilkosság vétkeink ómega-pontja.

Amikor Albert Schweitzert, a híres protestáns teológust és humanistát megkérdezték, miben látja az erkölcsi jó alapját, így válaszolt: Jó az, ami az életet szolgálja. Ha mélyére nézünk, a megállapítást valóban kitűnőnek, szellemesnek találjuk. Az önző élet- és élvezetvágy helyett az élet és az erkölcsi jó közös éltető napját az életszolgálatban jelöli és találja meg. S épp így érvényes a fordítottja is: rossz az, ami az életet megrontja és lerombolja.

Úgy találtuk, hogy a gyilkos tett mintegy végső pontja, summája a többi bűnnek. De kétségtelenül megvannak közvetlen elődei is, közvetlen szülői: az agresszivitásig fajult önzés és a semmibe vetett bizalom.

Íme, a rosszul szeretett élet, mely mások elnémításával kíván megvalósulni – az élet elnémításával, az élet szolgálata helyett. S itt vessünk mindjárt egy futó pillantást a nihilizmusra is, hogy az öldöklés mi volna más, mint aktív nihilizmus, mely az élet dolgait a semmivel kívánja rendezni és megoldani. E téma modern korunkat kivételes súllyal érinti. Hajlamossá váltunk a semmi misztifikációjára, az élet misztériumával szemben. Holott: titokzatos dolog a semmi, de az élet ezerszerte magasabb rendű titok. A bűn azonban nemcsak elhomályosította, de nyilván be is szűkítette szívünket, s a lélek szűkösségében vonakodik befogadni a nagyobbat: az élet teljességét.

De van az ötödik parancsolatnak az isteni drámára utaló vonatkozása is, amit emberi szavakkal tudunk csak megfogalmazni. Az ószövetségi parancsolatokat diktáló Isten, mikor ehhez az ötödikhez ért: ember és Isten történetének mélypontját érintette. A bűneinket magára öltő Fiúisten is leöletik a kereszten, mikorra kimondhatja majd nagyszerű kétértelműséggel, hogy beteljesedett. Az elszenvedett bűnök sorozata, és a megváltás ténye egyszerre.

Az áldott élet vadhajtásának, az erőszaknak története azonban ezzel még nem ért véget. Továbbra is ott pusztít közöttünk, nyílt vagy leplezett formában. Vakmerően kell a szemébe néznünk. Nem a kompromisszumok és nem a szentenciózus féligazságok síkján. Egy korszakban, mely végre a háborúk végső kiirtását tűzte ki legfőbb céljául, mi, keresztények szó szerint, teljes komolyságában kell hogy értelmezzük az Evangélium idevágó tanítását.