Katolikus szemmel (V.)

Hetek óta játsszák a Madách Színházban Georg Büchner Danton-drámáját, amelyet az 1813-ban született szerző alig 21 éves fejjel írt s rá két évre már halott volt. Nem dráma a szó klasszikus értelmében, de költészet, amely megragadja a közönséget. A második rész Danton börtönében kezdődik egy monológgal, amelyet a reflektorok ragyogásában, mint egy negatív előjelű Credót mond el az egyik fogoly. Isten nemlétének pátoszos érveit. Új mindenesetre a színpadi vallomás arról, hogy nincs Isten. Amikor katolikus füllel hallgatjuk, tudjuk, hogy filozófiai eszközökkel bizonyíthatjuk Isten létét és tudományos módszerek segítségével felismerhető az a tény, hogy Isten beszélt a világhoz Jézus Krisztusban. Mégis meglep ez a nyílt beszéd. Eszünkbe juttatja, amit a zsinattal kapcsolatban olvastunk, hogy a laikusok rangja az egyházban azért nőtt meg, mert életük világszerte a megtérések sorozatává vált s újra és újra meg kell harcolniok hitükért. Hitükért, amely nem ellentétes a logikával, mégsem szerezhető meg logikus érvelések útján – hanem csak a kegyelem révén. A hit az ember lelkének olyan bensőséges tapasztalata és cselekedete, amelynek végül is Isten kegyelme a forrása.

 

Jegyzet