Hitler élete

A közvetítés pontossága elengedhetetlen feltétele a jó dokumentumfilmeknek. Tárgyilagosságában éles és erős ábrázolást adni Hitler életének: elsősorban fokozott fegyelmet és alapos analízist kíván. A most bemutatott nyugatnémet dokumentumfilm nagyjából megfelel e követelményeknek.

Mint tudományos ismeretterjesztő filmekben, a fokozott tömörítés úgy rajzolja elénk Hitler életének grafikonjait, meredek emelkedését és még meredekebb bukását. A képek maguk kitűnőek, legfeljebb a kísérő szöveg elnagyolt és felületes helyenként. Sehol se hamis ugyan, de még mindig túlteng benne a publicisztikus elem, s még mindig nem fedi fel eléggé e kárhozatos botrány mélységeit.

Hitler sorsának vonala azonban így is szinte tökéletes plaszticitást nyer, s kivált bukásának érzékeltetésében remekel a vágó. Itt már tisztán az eseményeknek adja át a szót, s a nyersanyag feledhetetlen drámával ajándékoz meg bennünket.

Hitler ’44 nyarán vészbíróság elé állíttatta merénylőjét, gróf Stauffenberget. E tárgyalást nyilván nem az utókor számára kívánta megörökíteni, de ő maga látni kívánta s végig lefilmeztette. Így ma már valamennyien tanúi lehetünk a zárt tárgyalásnak. A világosságot, mit Stauffenberg gyújtott, e példátlan terror se rejthette véka alá. Pedig a tárgyalóterem zárt volt, mint egy farkasverem, s a vádlott magányos, akár egy leölésre szánt bárány. Azt kellett éreznie, hogy tökéletes ürességbe beszél. A kamera lencséje rátapadt arcára, mely azóta nincs többé. A bíró artikulálatlan hangon kiáltozik vele. A vádlott irtózatos erőfeszítéssel, tompán, de szabatosan felel: „…hogy vége legyen a gyilkosságoknak”. Hangzavar. Aztán az utolsó kérdés: „Bűnösnek érzi-e magát? Igen, vagy nem?”

A tortúrák után az elmagányosodott embernek mintha választást ajánlanának fel. Talán menekülést? Zárt, elkínzott arca mögött érezzük a vad reflexek emberfeletti drámáját. Aztán összegyűjti maradék erejét: – „Nem”.

Jézus perét idézi az elítéltnek az igazsághoz való hűsége és ereje. Ismerjük halálát: marhakampóra akasztva nyúzták meg elevenen. De válasza világtörténelmi válasz marad, s élesztője az örök reménynek, hogy semmi sincs hiába, és semmi se vész el. Ahogy az, semmi se vész el.

 

(Új Ember, 1963. december 29.)

Jegyzet

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]