A Titanic „legendája”Ötven esztendeje, hogy a Titanic luxusgőzös jéghegynek ütközött, s elsüllyedt a nyílt tengeren. Híre mégse pusztult el azóta se, s ma is izgatja az emberek képzeletét. Pedig azóta megértünk egyet-mást. Az első és a második világháború katasztrófáját, a német gyűjtőtáborok botrányát, az atombomba felfedezését, Hirosimát… A Titanic pusztulásáról készült filmet mégis telt ház előtt vetítik a Filmmúzeumban. Pedig maga a film nem jó, maga a film megöregedett. A téma, a történet élteti tovább. De ugyan miért? A Titanic esetében a valóság remekelt példaszerű tömörséggel. Megfogalmazott valamit, ami titkosan ott lappangott az emberiség igazságkereső közérzetében. A tőzsdei árfolyamok terrorjától hajszolt óriásgőzös önfeledt luxusvendégeivel s kispénzű fedélzeti utasaival akár a Föld kicsinyített modellje is lehetett volna. Aztán a katasztrófa s a katasztrófa nagy próbatétele: mintha egy modern próféta szájában fogalmazódott volna meg, egyszerre beszél Bábelről és Szodomáról. S hogy ez a „példabeszéd” ma is él és hat, figyelmeztetőnek ötven év múltával se rossz a felelősök s a tömeglélekre érzékenyek számára.
(Új Ember, 1963. április 14.) |