A Szentírás margójára

Kezdem talán azzal, hogy az Evangélium mindenekfölött szakrális, vallásos könyv. Találunk benne mélységes pszichológiát, történeti elemeket, költészetet és morált, de lényegét csak vallásos lelkülettel ragadhatjuk meg. Elsőrendűen a vallásos igazság kifejezése, közvetítése a célja, minden egyéb alárendelt szerepet játszik benne. Ahogy tudomány, történelem, pszichológia és költészet is lehet rokon, mégse azonos egymással. Kinek jutna eszébe például természettudományos egzaktságot számon kérni egy költői képben? Bizony, barbár elme volna az. Mert a költészetet – lényege szerint – egyedül a maga nyelvén szabad és lehet megértenünk. Hogy Hamlet történeti tévedés? Hogy az elmekórtan törvényeit nem hajlandó betartani? Ez volna a baj! Hamlet elsősorban a költészet királyfia, s csak azután dán királyfi, a költészet világokat reveláló őrültje, s csak azután „pszichopata”. Aki viszont fölcseréli a megértés és megközelítés hierarchiáját, nem Shakespeare-t buktatja meg – hanem önmagát. „Igazsága” szánalmas okoskodássá porlad a költészet fölényes napja alatt.

Épp így az Evangélium töretlen világossággal egyedül a vallásos lélek és elme számára világít.

Jézus a világ szerint egyszerű emberekre bízta tanítását, akikben azonban a vallásosság géniusza lobogott. S ez elég volt a nagy feladat teljesítésére. Persze, az Evangélium költészete, morálja és pszichológiája is csodálatos, de csak ezek felől a részek felől sose közelíthetjük meg az egészet. A lényeg felől elindulva viszont a részek is tökéletes összefüggést nyernek, részesülnek a teljesség áldásában.

A vallásos értelmezésen innen az Evangélium minden egyéb értelmezése kicsinyes szőrszálhasogatás. Persze, profán megközelítése is lehet gyümölcsöző. Épp a napokban beszélgettem valakivel a Hegyi beszéd csodájáról, esztétikai rejtélyéről. Úgy szóltunk róla, mint a világirodalom páratlan remekéről. Mi a titka? Szeretete? Ellentétekben föloldódó modern pszichológiája? „Ellentmondásainak” feneketlen örvénylése? Képeinek tömörsége s anyagtalan áhítata, súlya és lebegése? Részek, részek! Igazi választ csak annak ad, csak annak adja meg magát, ki igazságait nemcsak megérteni, szépségét nemcsak élvezni akarja, hanem életté váltja.

Az Evangélium – hála Istennek – sokkalta nagyobb könyv annál, semhogy „cédulázva” megérthessük. „Cédulázgatással” már egy jobbfajta művész vagy tudós se engedi kifaggatni magát. S épp mert ilyen feneketlen könyv, valamennyien csak útban vagyunk feléje. Teljes igazságát talán egyedül a szentek tudták; de aki csak útban van megértéséhez, annyit az is érez, hogy páratlan úton jár, hasonlíthatatlan ösvényen. Támadhatnak ugyan kételyei, sőt súlyos válságai, elfáradhat, vétkezhet és akár vissza is fordulhat – de nem holmi „keresztkérdések” miatt.