Tamás, a kételkedő

Az idő, a történelem múlásával az Evangélium nemhogy veszítene érvényességéből, gazdagságából, ellenkezőleg, egyre újabb, egyre meglepőbb vonásai tűnnek elő. Tamás apostol alakjának, magatartásának aktualitása kínálkozó példa erre.

Az ember, de főként a modern ember történetét nyugodtan meg lehetne írni a „kétkedés története” címszó alatt. S ez a kétkedés nem is olyan rossz dolog, mint azt első pillantásra gondolnánk. Hiszen nézhetjük úgy is, mint az ember szabadságának, természetfeletti rendeltetésének egyik ismérvét. Jelzi azt, hogy nem vagyunk maradéktalanul beleágyazva a természetbe, hogy köztünk és adott világunk törvényei közt nincs tökéletes összhang, zavartalan megfelelés, s ez a hiányérzet önmagunk mélyebb megismerésére és megvalósítására sarkall. De megvan a kétkedés súlyos árnyoldala is, mely szintén az embernek a létezés rendjében elfoglalt szabadságából és önállóságából következik. S ez a veszély – amint azt a „kétkedés története” példázza – már nem az ember önállósulásához, hanem magának a kétkedésnek önállósulásához vezet. Ez az önállósult kétkedés aztán már nemcsak a csodát vonta kétségbe, hanem magát a „valóságot” is, s totalitásában szinte megkettőzte a világot. A „kétkedés történetében” gondolkodásunk finomságát szinte túlszárnyalta kételyeink mindent átható finomodása. Nyomában szinte két világ született: az, ami van, és az, ami ezt kétségbe vonja. És így lett a kétkedés betegséggé, a kor, a modern ember betegségévé. Amint az se véletlen, hogy a kor legjellemzőbb elmezavara a tudathasadásos elmezavar (skizofrénia), s hogy maga a modern művészet is telve skizoid jelekkel. Miközben tudatunk egyre mélyebben és merészebben hatol előre a valóság megismerésében, e megismeréssel párhuzamosan futnak kételyeink, mint két egymást lerontó és tápláló, kibékíthetetlen világ. Párhuzamosak kergetőzése ez, mely az emberi szívben idővel elviselhetetlen disszonanciát, feszültséget teremt. Hogyne éreznénk hát épp mi szenvedélyes érdeklődést Tamás apostol alakja s kételyei iránt! S hogyne ragadna meg épp minket az a mód, ahogy Jézus Tamás kételyeit feloldja!

Figyeljük csak: Jézus Tamás kételyére nem közvetlenül felel. Sebesült oldalát nyújtja a feltámadásban kétkedőnek: szenvedése, szeretete, áldozata realitásával válaszol. Mint ahogy a világot is halálig való szeretetével kívánta meggyőzni. Mert hol az a kétkedő szív, mely a szeretetből érte vállalt szenvedés és halál ténye és ereje elől kitérne? Igen, csakis ennek a halálos sebnek a mélyén érinthette meg Tamás – s érinthetjük csak meg valamennyien – kételyeinken túl a Szeretet örökkévalóságát.

Erre tanít bennünket Tamás apostol.

 

Jegyzet