Kis Szent Teréz és a világvárosok

A szentekben – még inkább, mint a zseniális emberekben – mindig van valami meglepő. Igazi arcuk, nagyságuk, küldetésük valódi értelme csak haláluk után bontakozik ki. Lényegüket csak adagolva vesszük tudomásul, előítéleteink, kialakult fogalmaink lassú lebontása árán.

Mikor Lisieux-i Szent Teréz meghalt, naplóját tulajdon rendje se merte teljes egészében nyilvánosságra hozni. Művét átfésülték, elképzelésekhez igazították. Nem annak fogadták el, amilyen volt, hanem amilyennek szerették volna látni. Naivnak és lelkesnek – lelkének szakadékos mélységei nélkül.

Naplójának teljes kiadása végül mégis megtörtént, s valósággal újjáteremtette alakját. Ismét kiderült, hogy a legenda kevesebb a valóságnál, s hozzáadásaival csak szegényebbé teszi hősét: Teréz „legendásított” alakja úgy hat a valódi mellett, mint egy remekművű regény ifjúsági kiadása.

Persze, könnyű ezt most megállapítanunk, életének és szentségének aktualitását ma felismernünk. Kicsinysége és nagysága, szelídsége és ereje, derűje és drámai mélysége a ma emberének sokkal többet mond, mint a saját korában. Kicsinysége csodálatos előképe a ma emberének, a nagyvárosok rengetegében.

Ez a „kis ember” semmiféle rokonságban sincs a „kispolgárral”. Alakja lassan fogalmazódott meg különböző regényekben és színművekben; a mozivásznon először Chaplin rajzol róla zseniális, megható vázlatokat. Nos: ezek a metropolisok árnyékában élő szelídek és kicsinyek méltán választhatnák védőszentjüknek Kis Terézt.

Nemcsak „kicsinységük” miatt, hanem útjuk rokonsága miatt is. Teréz élete bizonyítja, hogy a „kicsiny” út távolról sem magányos út. Az élet, a világ közepén halad át ez az ösvény is, s a legtöbbször közvetlenül és egyenesen Isten felé vezet. De ismerte nehézségeit, magányos szakaszait, a kis út sivatagát is. Csakhogy szeretete épp ezt az üres szakaszt avatta drámává, a próbatétel, tehát a legforróbb kontaktus, az Istennel való dráma szakaszává. A legkisebb élet sincs egyedül, a legkisebb élet is a legnagyobb dráma szívében, középpontjában állhat és ott is áll, ahogy ezt a művészek mindig is sejtették, s a szentek mindig is tudták.

S nem igaz az se, hogy a „kis életekben” nincs meg a nagyszerű merészség. Kis Teréz naplójának bizonyos sorai épp merészségükkel vakították el kortársait, mint olykor egy-egy gyermek némítja el a felnőtteket. Ő, akinek élete szelíd engedelmességben telt el, nem riadt vissza igazságainak már-már anarchikusan ható, kockázatos megfogalmazásától. Bízott, határtalanul bízott abban, hogy szeretete eleve megóvja minden súlyos tévedéstől.

Nagyság és kicsinység: távlat, aspektus kérdése, akár a csillagok nagysága és kicsinysége, s a kicsinynek tűnő életek lesznek talán legfénylőbb csillagai egy új égboltnak. És épp az arányok e játéka miatt lehetne talán Kis Teréz az óriásira nőtt, modern világvárosok védőszentje.

 

(Új Ember, 1961. október 8.)

Jegyzet

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]