Különös kiállítás

Különös képzőművészeti kiállítást rendeztek a budakeszi tüdőszanatóriumban négy halott nagy festőművésznek, Derkovitsnak, Dési Huber Istvánnak, Szőnyi Istvánnak és Vajda Lajosnak műveiből. A rendezők mondanivalója a kiállítással túlnő a pusztán művészin, s elsősorban morális célzatú. Mert ebben az összefüggésben valóban megrendítő, hogy újkori festészetünk e négy reprezentánsa ugyanattól a súlyos kórtól szenvedett, s a betegség hasonló tüneteivel szemben kellett művészetüket diadalra juttatniuk.

Thomas Mann a Varázshegy-ben mesterien oszlatja szét azt a tévhitet, hogy a betegség automatikusan átszellemíti a testet. Nem, a betegség éppen a testre koncentrálja a beteg minden figyelmét, nem átszellemíti, hanem elnehezíti szerveit, elanyagiasítva magát a beteg figyelmét is. A betegség egymagában bizony nem ajándék, nem a szellemibb régiókba vezető egyenes út, hanem súlyos nehezék az emberen.

A léleknek minden erejére szüksége van, hogy fölébe kerekedjék. S ebben a párharcban a betegség valóban lehetőség is az ember számára, hogy legyőzve önmagát, megsokszorozza lelki erőit. Ilyen értelemben már valóban eszköze lehet egy szellemibb állapot megszületésének, s a lélek győzelme szinte halmazállapotában változtatja meg a hanyatló fizikumot. Mert bár kétszeresen test a beteg test, mindannyian ismerjük a folyamat ellentétes csodáit: azokat a szenvedőket, akik megsokszorozva lelki energiáikat, úrrá lettek bajukon, s fizikumukat is valósággal átszellemítették. De ez távolról sem a betegség, hanem egyedül a lelkierő csodája.

Kitűnő gondolat volt tehát négy beteg művész munkáin szemléltetni a nagyszerű áttörést: íme, a lélek milyen impozáns erőfeszítéssel képes legyőzni a betegségek nehezékét. Mennyire nem vagyunk puszta függvényei az anyagnak. S bár a négy művész közt a legkülönbözőbb világnézetűeket találjuk, ennek a tanításuknak közös tanulságul kell szolgálnia mindannyiunk számára.

 

Jegyzet