Száz év múltán…A dorogi bányavidéken gördül autóbuszunk, kőből épült, villaszabású házak, gondosan ápolt őszi kertek között. Gyönyörűen fejlődő ipari táj. A dombokat hosszú csillepályák és kétkarú villanyoszlopokon futó huzalok kötik össze. Az utcákon vasárnap reggeli csend és ragyogás. Különösen kedves meghívásnak teszünk eleget. Száz esztendeje annak, hogy az esztergomi kispapok helyreállították Tát község ősrégi templomát, s a jubileum alkalmából ők énekelnek az ünnepi szentmisén. A templomot 1860 óta 1949 és 1956 között ismét restaurálták az állam és a hívek költségén. A közel négyezer lakosú Tát községben a reggeli, majd a délelőtti tízórás ünnepi szentmisén is színültig megtelik a templom hívekkel. Megszólal a kispapok kórusa, felzengenek az évszázados gregorián dallamok. Az ősi falak közt jelen van és együtt van a múlt, a ma és a jövő. Ezt hangsúlyozza az ünnepi szónok is, Budai János kanonok, az esztergomi papnevelde rektora. Kispapjai jelképesen ma is magukénak érzik a templomot. A hívek viszont jól gazdálkodtak a száz évvel ezelőtti ajándékkal: megőrizték, tovább ápolták templomukat. Bizonyítják ezt a vadonatúj freskók, a hibátlanul karbantartott padok, az ünnepi villanyfénybe borult falak. De mindez kevés volna, ha a külsőségek között nem érződne az eleven és áldozatos hit ereje. A százesztendős jubileumi ünnepség valóban az egész község ünnepe volt, a templom esperes-plébánosáé éppúgy, mint az egyházközségé. Szép és bensőséges vasárnap emlékét őrizheti meg magának a bányászközség csaknem minden egyes lakója.
(Új Ember, 1960. november 20.) |