Restaurálják a pásztói középkori templomot

Nagy múltú, a magyar történelemben sokat szenvedett nagyközség Pásztó. Zsigmond király idejében szabad királyi várossá lett, s egyenlő jogokat élvezett Buda városával. A török porig égette, majd újkori fejlődésében végleg visszavetette az 1880-as pusztító filoxéra. A gyáripar korában az egykori híres céhváros fokozatosan visszahanyatlott, s másodrendű mezőgazdasági nagyközség lett.

Fényes történelmi múltjából szinte egyetlen műemléke maradt, a helység közepén magasló plébániatemplom. Persze a török ezt is fölégette, s a maradékot befedték a későbbi templomépítők. A századfordulón már tiszta barokk templommá vált, s az 1912-es buzgó, de hozzá nem értő restaurátorok a templom gyönyörű, gótikus lábát is vastag betonövvel vették körül. A legutolsó időben Pásztó hívei ügybuzgó adakozással ismét lehetővé tették a templom felújítását, de ekkor még a középkori eredetű templom műértő restaurálására nem is gondoltak.

A műemlékvédelmi bizottság új, műértő elképzelései pillanatnyi zavart támasztottak a lelkekben: ők apáik és nagyapáik templomát kívánták régi fényében viszontlátni. Arra nem gondoltak, hogy a közvetlen múlt mellett és mögött egy sokkalta mélyebb, az egész magyarság és az egész magyar katolicizmus szempontjából is jelentős emléket őriznek a templom beépült kövei. Román és gótikus ívek, falrészek, s csodálatosan szép és értékes gótikus ablakok kerültek napvilágra a műértő kezek óvatos vésői alól. Természetesen ez csak töredék, s a templom egészét nem érinti. A templomból a barokk változatlanul barokk marad, csupán a toronylábról, s az ősi gótikus oldalkápolna faláról kerül le a remekművet fedő értéktelen cement és vakolat, mint azt a pesti Belvárosi templom példás restaurálási munkálataiban is láthattuk.

Pásztó híveinek pillanatnyi megtorpanását nyilván az a lelkes, együttműködésre és áldozatokra kész felismerés fogja rövidesen felváltani, hogy hiszen templomuk kövei élő krónikáját őrzik nemcsak apáik és nagyapáik, de hajdani századok történelmének is. Az egyszerű és szép falusi templom ma már történelmi múltunk gyönyörű műremekévé lépett elő, mit Pásztó hívei méltán érezhetnek ősi keresztény kultúrájuk kőbe vésett bizonyítékának. Mert a látvány valóban megrendítő. A rárakódó cementtel és vakolattal a pusztuló és pusztító idő, évszázadok fátyola hull le a falakról, bemeszelt ablakokról, s feltündökölnek mögüle – töredékesen is töretlenül – a középkori gótika halhatatlan ívei és kőrózsái.

Az országos méretű műemlékvédelem jegyében a munkálatok a legjobb úton haladnak, s ma már egyedül Pásztó katolikus híveinek odaadásán áll vagy bukik, hogy templomuk az egész ország közkincse s ősi katolikus múltunk élő tanúsága legyen.

 

(Új Ember, 1959. október 11.)

Jegyzet

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]