Jegyzet

A KZ-oratórium mesebetétjét Fabula címmel többször szavalta önálló versként Pilinszky, és az idegen nyelvű köteteiben is ekként jelent meg néhány alkalommal. A közelmúltban több kéziratban is előkerült a vers, ezért most a Kötetből kimaradt versek között adjuk közre.

Felvettük a jelen kiadásba az Alkohol (2) című verset, amely ugyan csak az utolsó sorában tér el a korábbról ismert verstől, mégsem variáns; ezt jelzi a címbeli, Pilinszky által adott sorszám, valamint igazolja a vers – kéziratban végigkövethető – keletkezési körülménye.

A költő unokahúgának, Kovács Erikának a jóvoltából közöljük a Jézus a keresztfán című, eddig kiadatlan verset és a Mi mindig itt volt… kezdetű verstöredéket.

Ezenkívül javítottuk a korábbi kiadások néhány apró sajtóhibáját.

 

[2003]

 

H. Z.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]