Hétlakatú titok
Valami titka van a holdnak, |
valaki köré bűvös fátylat, |
bűnös kezekkel lopva vontak, |
valakit ottan rejtegetnek. |
|
kék szeme fénye őrjít, őszít, |
meredt kezünkre gyéren ráfoly, |
vén poharakban bénán csúszkál, |
kúszik utánunk: hívni akar tán? |
|
Szörnyű rést hagy nappalainkon: |
nem gyúl a vérünk nappali fényben |
látva a kedvest, inkább titkon, |
fénytelenebbnek véljük a testét, |
– s hull a falakról, porzik a festék. |
|
S várjuk a holdat, lessük az estét! |
|
(1939)
[Megj.: Vigilia 1996/9.]
|
|
|