A régi kertben…

 
Jegesen lengő lámpaláng alatt
 
a régi kertbe’…
 
hulla-hallgatag
 
az estbe-váron mint a vak kutyák
 
puhán       fehéren mint a vert kutyák
mint Űrbe-fulló álló pillanat feszítve széjjel két Gyermekkarom
 
Sikongva lengő lámpaláng alatt
 
a régi kertbe’… visszaláttalak…
a körtefánál álltál szótalan… a villany fénye testeden zilált…
a barna lábad ágy után esett… míg tál-levesér’ nyúlt a két kezed…
 
és éjbe sírt a testeden ruhád… mint árva kertbe’ lengő lámpaláng…
 
Mint árva kertbe botló lámpalobb!
 
Feléd futottam!!! Árnyékom futott!!!
 
Ölembe venni bomló testedet
 
és megcsókolni azt, ki itt hagyott…
 
! és csokolgatni azt
 
ki itt hagyott…
 
Feléd futottam!
 
Árnyékom futott!
 
S a körtefához esve
 
Istenem!
 
át-, átölelt a drága-jó halott.

(1937?)

[Megj.: Kortárs 1994/5]

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]