A régi kertben…
|
Jegesen lengő lámpaláng alatt |
|
az estbe-váron mint a vak kutyák |
|
puhán fehéren mint a vert kutyák |
| mint Űrbe-fulló álló pillanat feszítve széjjel két Gyermekkarom |
|
Sikongva lengő lámpaláng alatt |
|
a régi kertbe’… visszaláttalak… |
|
| a körtefánál álltál szótalan… a villany fénye testeden zilált… |
| a barna lábad ágy után esett… míg tál-levesér’ nyúlt a két kezed… |
|
és éjbe sírt a testeden ruhád… mint árva kertbe’ lengő lámpaláng… |
|
Mint árva kertbe botló lámpalobb! |
|
Feléd futottam!!! Árnyékom futott!!! |
|
Ölembe venni bomló testedet |
|
és megcsókolni azt, ki itt hagyott… |
|
át-, átölelt a drága-jó halott. |
|
|
(1937?)
[Megj.: Kortárs 1994/5]
|
|
|