Őszutói látomás
|
megáll a kancsók karján mind a bor |
|
s az Isten háza lassanként kihal |
| a rezge fényben árva asztalok |
|
Haragva-Fájó Szöllőfürt-szemek |
|
s a béna napnak alkonyán a Tál |
|
husába-lusta porcelán-hasán: Halott Galamb |
|
…. és jő az Est… a fázó tollamon, |
|
a túlvilági hold világa ráng, |
| hogy enyhe csendbe hajló mellemen zizegve sír a szürkülő Fehér |
|
–. (Örök zenén zokog tán így a Hang. – |
|
–. s a Kósza-lélek Isten Szellemén). – |
|
mert künn az Éj! és semmi Más… |
|
(1937?)
[Megj.: Kortárs 1994/5]
|
|
|