| Locskos utcák, sötét házak, nagy magány |
| Valaki áll elhagyottan késő éjfél után. |
| A kapu hol zörget, setét-fekete, |
| Valaki zörget, kopog – lehet-e? |
| És lassan nyikorogva fordul a zár. |
| Odabenn talán békés haza vár, – |
| talán pattogó tűz, meleg szeretet? |
| Mit zavarnak itten késő éjszaka? |
| – Oh … talán két pénzért akadna egy szoba – |
| Hm.... két pénz?, itt a lépcső jöjjön na.... na.... |
| Egyedül maradt ő és a nagy szoba. |
| – A mécsfényben fekszik a sarokban – ott, |
| A szeme nagy kék, a haja szőke, kopott, |
| Durva pokróc van rádobva csak. |
| Egy koldusnőnek meghalni – így is szabad. |
| Bűn, megalázás, szeretet mind oda. |
| Csak hárman vannak, mécs – ő – és a szoba. |
| Oh ma délelőtt az áldott napsugár |
| Mily forrón ömlött végig a haján. |
| Ő padon ült, megette sok sok víg gyerek |
| És akkor tudta mily fáradt, mily beteg. |
| Megette mentek nevető emberek |
| Így lezülni egy nőnek hogyan lehet? |
| De most – most már – mind, mindez oda-oda, |
| Most hárman vannak – mécs – ő – és az idegen szoba. |
| A szenvedés kimosta a két nagy szemet, |
| Keze az imára rég elernyedett |
| És így csak néz, nézi a szoba ajtaját, |
| A mécsnek fénye simogatja az elkopott haját. |
| Odakünn zörgés, vad káromkodás, |
| Néki az ajtó kereszt fája |
| – A csendes feltámadás. – |
|
|