Kenyér^*

A fedő bűnről, ahogyan a bűnt bűn mögé rejtik. Erről kell beszélnem. Ismertem egy fiút. Szürke volt, mint a tészta. Teste, mozgása mégis száraz, ideges. Ma se tudom, hogyan. Csupán titkának természetét sejtem. Ma már gyanítom, ez az egyetlen rossz. Lehetek gyilkos, homoszekszuális, de mindhalálig táplálni a pépet, a kezdetben oly semminek tűnő kenyérbelet, amit idővel rátapasztok arra, ami a legtöbb, attól fogva mindennek vége van. Bár ha éppen őt, azt a fiút nézem, tán fordítva és jogosan azt mondhatnám: volt benne valami szikár és iszonyú. De a testét átitatta a szürkeség, mitől piszkos lett, mint a kihűlt kenyértészta, mely végítéletkor se más. És mégis, minden kenyér ízét elfeledve, először eszem végre kenyeret.