Villanyolló^*

Ezentúl oda tartozom hol prémek, bundák tapsikolnak és áznak és iszonyu súlyokat cipelnek, cipekednek. Agóniámban – én, a kivülálló – nem kivánok emberként halni, jó lesz nekem a villanyolló, s az egybevarrt paták között a puszta súly a kihülő kupacban.