Minden időben

 

 

 

 

Találkozások*

Szilágyi Júliának

 
Hányféle találkozás, Istenem,
együttlét, különválás, búcsuzás!
Hullám hullámmal, virág a virágtól
szélcsendben, szélben
mozdúlva, mozdulatlanúl
hány és hányféle színeváltozás,
a múlandó s a múlhatatlan
hányféle helycseréje!

 

 

 

A pokol hetedik köre*

A pokol első, második,
harmadik, negyedik köre,
majd az ötödik, hatodik
és végül is a legutolsó.
Itthon vagyok.
Engedd, hogy lepihenjek
és meggörbülve elaludjak végre,
hiszen itt is jelen vagy.

 

 

 

Címerem*

A kegyelem és öröm együtt ért
azzal, amit nyomoruságnak
neveznek általában.
Szög és olaj lehetne címerem,
mit írhatnék azonban szövegéül?
Talán azt, hogy mindent megértek,
felhők futását és disznók fejét
rálapúlva a préskemény palánkra.
De ez is mit jelent?
Nekünk magunknak muszáj végül is
a présbe kényszerűlnünk. Befejeznünk
a mondatot.

 

 

 

Egy életen keresztűl*

Sógorom emlékezetére

 
 

1

Mi törjük el, repesztjük ketté,
mi egyedűl és mi magunk
azt, ami egy és oszthatatlan.
 

2

Utána azután
egy hosszú-hosszú életen keresztűl
próbáljuk vakon, süketen, hiába
összefércelni a világ
makulátlan és eredendő szövetét.
 

3

Gyerekkorunkban meg kellene halnunk,
tudásunk csúcsán, alázatunk magasán,
de tovább élünk, foltozgatva és
tóldozgatva a jóvátehetetlent.
 

4

Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe
és utóljára.

 

 

 

Most*

Az újszülöttek lucskos és
a haldoklók tűznehéz ingét
viseltem.
Most fölvezetnek.
Ez is beletartozik
ámulatomba és döbbenetembe.
Engedelmesen
utóljára még megkapaszkodom,
rátok testálva koppanásomat.

 

 

 

Vonzások közt*

Vonzások közt, de hivás nélkűl,
elég lehet az égboltnak talán,
de nem annak a nyomorúltnak,
ki lát és hall, vagy éppen megvakúlva
hideggel, hővel, méterekkel küszködik.
Mert hogyan is lehetnék élőbb
a teljes égboltnál, ha nem
a hidegért, a hőért, és a
megalázó méterekért.

 

 

 

Kiért, miért

Kiért, miért,
világok, közöljétek!
Az eltaposott fűben olvasok
és rongycsomók közt keresgélek.
Világok, csupa félelem
és csupa alázat vagyok.

 

 

 

Én gyenge voltam

Én gyenge voltam, kevés voltam,
nekem egyedűl az maradt,
hogy üdvödet szemmel kövessem.

 

 

 

A tékozló fiú keresése*

Itt lakott kétségtelenűl.
Látod? Látom.
A mi fiúnk.
Űlj az ablakba, nézd a házakat,
aztán a szobát, falakat,
a jégveremnél hidegebb
éléskamrát, mosdóhelyet.
Most pedig indúljunk haza.

 

 

 

Marhabélyeg*

 

1

Nincs az a marhabélyeg,
mit meg ne érdemelnék.
Jó lesz átlépnem a halál
fehérre meszelt küszöbét.
Minden jó, amit megérdemeltünk.
 

2

A világ tenyerébe kalapált szeg,
holtsápadt,
csurom vér vagyok.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]