|
Szín: üres színpad vagy koncertdobogó. A kórus félkör alakban a színpad két oldalán foglal helyet, középütt keskeny utat hagyva. Fölül vízszintesen kifeszített hangversenylámpák.
Szereplők: KISFIÚ; ÖREGASSZONY; R. M., fiatal lány. Mindhárman KZ-lakók.
A zenekar hangolása közben először R. M. jelenik meg, majd a KISFIÚ, utoljára az ÖREGASSZONY. R. M. csíkos rabruhát visel, haja rövidre nyírva; az öregasszony feketében van; a Kisfiún szürke porköpeny. Égő gyertyával kezükben mindhárman a színpad elejére, középre állnak. Előttük kottaállványon a szövegkönyv, melyet előadás közben szabad kezükkel ők maguk lapoznak. A kisfiú áll középen, jobbra tőle a lány, balra az öregasszony. A zenekar elcsendesedik. Szünet.
ÖREGASSZONY
(Fejét fölütve.)
| |
|
Mintha szegeket ráztak volna. |
R. M.
| |
|
Mintha szegeket ráztam volna! |
KISFIÚ
| |
|
Akkor láttam először éjszakát! |
ÖREGASSZONY
| |
|
Nem ébredtek fel a szegek. |
R. M.
| |
|
Én ordítoztam a dobozban! |
ÖREGASSZONY
| |
|
Nem ébredtem fel soha többé. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Éjszaka volt, amikor elhagytuk a várost. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Kopogtak a jégüres csillagok. |
R. M.
| |
|
Kopogtak a jégüres villanykörték. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Mintha szegeket ráztak volna. |
R. M.
| |
|
Arcok, kezek. Kimerült törmelék. |
| |
|
Zuhogott a nyíltszini massza. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Fények egy elfelejtett arcon. |
R. M.
| |
|
Ráncok egy soselátott arcban. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Prága, csak ennyi voltál? |
KISFIÚ
| |
|
Ezentúl ne szóljatok hozzám. |
R. M.
| |
|
Életemben nem láttam házat! |
| |
|
Fenyők közt állt egy fasor végén. |
| |
|
Nem érintettem a kezemmel. |
| |
|
Nagyon vigyázva megérintem. |
| |
|
Felejts el, felejts el, szerelmem! |
| |
|
Kit érdekel a fatörzsnek dőlt állat? |
R. M.
| |
|
Templomok és temetőkertek. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Diófák, porkolábparasztok. |
R. M.
| |
|
Félálomakták; tű és cérna. |
KISFIÚ
| |
|
Nagyon messze és egészen közel |
| |
|
a kőasztalon feküdt valaki. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Olyan volt, mintha virágház lett volna, |
| |
|
de nem voltak benne virágok. |
| |
|
vályogfalak, de a föld melegével. |
| |
|
A folyosó kiszélesült a végén, |
| |
|
s világitott, mint egy monstrancia. |
R. M.
(Mint egy másik történetben, fokozott egyszerűséggel.)
| |
|
élt egyszer egy magányos farkas. |
| |
|
Magányosabb az angyaloknál. |
| |
|
Elvetődött egyszer egy faluba, |
| |
|
és beleszeretett az első házba, amit meglátott. |
| |
|
Már a falát is megszerette, |
| |
|
de az ablak megállította. |
| |
|
A szobában emberek ültek. |
| |
|
olyan szépnek nem látta őket, |
| |
|
mint ez a tisztaszivü állat. |
| |
|
Éjszaka aztán be is ment a házba, |
| |
|
s nem mozdult onnan soha többé. |
| |
|
Nyitott szemmel állt egész éjszaka, |
| |
|
s reggel is, mikor agyonverték. |
KISFIÚ
| |
|
Ugye, mi halottak vagyunk? |
R. M.
| |
|
Olyan volt, mintha virágház lett volna, |
| |
|
de nem voltak benne virágok. |
| |
|
vályogfalak, de a föld melegével. |
| |
|
Délután volt, úgy három óra. |
| |
|
A folyosó kiszélesült a végén, |
| |
|
s világitott, mint egy monstrancia – |
| |
|
A teteje üvegből lehetett, |
| |
|
mert megrekedt benne a napsugár. |
| |
|
Mezítlenűl és végérvényesen |
| |
|
a kőasztalon feküdt valaki. |
R. M.
| |
|
Templomok és temetőkertek. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Diófák; porkolábparasztok. |
R. M.
| |
|
Félálomakták, tű és cérna. |
R. M.
| |
|
Halottak magnéziumlángban. |
R. M.
| |
|
Későre jár. Márcsak a rabruha |
| |
|
kifoszló cérnaszála van velem. |
| |
|
Letépem és számba veszem a cérnát. |
| |
|
Itt fekszem holtan a nyelvem hegyén. |
KISFIÚ
| |
|
A második: utak és messzeség. |
| |
|
A negyedik kockában mi vagyunk. |
| |
|
Az ötödikben: éhség és kenyér! |
| |
|
A hatodik kockában csönd van. |
| |
|
A hetedik kockát nem ismerem. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Próbáld meg, drágám, mit veszíthetsz? Hátha! |
R. M.
| |
|
Nagyon félek, hogy elveszíthetem. (Szünet.)
|
| |
|
Átsietek a kihalt udvaron. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Elvesztél! Nincs mit elveszítened! |
R. M.
| |
|
Úgy érzem, itt van, egész közel. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Közel, ahogy csak mi tudunk szeretni. |
R. M.
| |
|
Itt van. Eláll a szívverésem. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Törd rá az ajtót! Nekünk már szabad. |
R. M.
| |
|
Sírok. Itt van az arcomon. |
| |
|
Itt van minden, mi enyém s nem enyém. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Igen, csak azt az egyet tudhatnánk, hogy |
| |
|
nem a magunkét, a másik magányát; |
| |
|
a gyilkosét, ki nem érzi, hogy ölt! |
| |
|
azét, ki már nem is mer tudni rólunk. |
R. M.
| |
|
Itt patakzik minden az arcomon. |
KISFIÚ
| |
|
Az első kockát nem tudom. |
| |
|
A második: utak és messzeség! |
| |
|
Sötét utak és üres messzeség. |
ÖREGASSZONY
| |
|
(Kezét a levegőnek támasztva.) Havazni kezd. |
| |
|
Üvegtető alatt kis asztal áll. |
| |
|
Forog belűl az óraszerkezet. |
| |
|
Valamikor azt hittem, itt vagyok. |
KISFIÚ
| |
|
A negyedik kockában mi vagyunk. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Átsietek a Szent Vencel téren. (Szünet.)
|
| |
|
(Mintegy magában beszélve.) Emberek, |
R. M.
| |
|
kifoszló cérnaszál maradt velem, |
| |
|
felöltve egy vonal iratlan sorsát. |
| |
|
Nincs semmi, csak a hely meg az idő, |
| |
|
hol utoljára számontartanak. |
| |
|
Csak én vagyok és ők. (Szünet.) Kik még alusznak. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Úgy éltünk itten, mint a barmok. |
| |
|
Akár a disznók, térdeltünk a porban, |
| |
|
mégis mire nyelvünkre ért az étel, |
| |
|
szelíd volt az, akár az Isten teste. |
KISFIÚ
| |
|
A hatodik kockában csend van. |
R. M.
| |
|
Hihetetlenűl mély az éjszaka. |
| |
|
egy ablak világít csak: az övé. |
| |
|
hull a szobája, s nem bír földet érni! |
| |
|
Levelenként kell félrehajtanom |
| |
|
a puha erdőt. Mind megannyi seb. |
| |
|
Elalélok, hogy szép fejét kifejtem |
| |
|
az agyonázott levelek közűl. |
| |
|
Szebb, mint a legszebb fiatal lány – |
| |
|
A halálunkat, azt nem, azt nem adjuk. |
| |
|
Azt magunkhoz szorítjuk és nem adjuk. |
KISFIÚ
| |
|
A hetedik kockát nem ismerem. |
(Lassan induló omlás zaja, mintha üregek szakadtak volna le, s az üregekben kövek záporoznának. Aztán az egész omlás egyszerre véget ér.
A kórusból jobbról is, balról is előlépnek ketten-hárman, tüzet vesznek, s elfújják az Öregasszony, a Kisfiú s a Fiatal lány gyertyáját. Majd helyükre visszaállva továbbadják a lángot az egész kórusnak.)
R. M.
| |
|
Csorgó eresz, barakfal, messzeség. |
| |
|
Boldogságig lelassult pusztulás. |
KISFIÚ
| |
|
A hatodik kockában csönd van. |
R. M.
| |
|
gyenge pulzusok igyekeznek; |
KISFIÚ
| |
|
A hatodik kockában némaság van. |
R. M.
| |
|
Minden megáll. Varsóban este van. |
| |
|
Fehér pokróc borította az ágyam! |
(A függőlámpák is kialszanak.)
ÖREGASSZONY
| |
|
Olyan volt, mint egy átlyuggatott tenyér. |
| |
|
Világitott a fasor végén. |
| |
|
A szobában emberek ültek. |
R. M.
| |
|
Későre jár. Márcsak a rabruha |
| |
|
kifoszló cérnaszála van velem. |
| |
|
Letépem és számba veszem a cérnát. |
| |
|
Itt patakzik minden az arcomon. |
KISFIÚ
| |
|
A hetedik kockát nem ismerem. |
R. M.
| |
|
Csak én vagyok és ők, kik még alusznak. |
R. M.
| |
|
Templomok és temetőkertek. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Diófák; porkolábparasztok. |
R. M.
| |
|
Félálomakták, tű és cérna. |
R. M.
| |
|
Halottak magnéziumfényben. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Fények egy elfelejtett arcon. |
R. M.
| |
|
Ráncok egy soselátott arcban. |
ÖREGASSZONY
| |
|
Mintha szegeket ráztak volna. |
R. M.
| |
|
Mintha szegeket ráztam volna. |
R. M.
| |
|
Én ordítoztam a dobozban! |
ÖREGASSZONY
| |
|
Nem ébredek fel soha többé. |
KISFIÚ
(Egy-két lépést előrelép. Kissé elkülönülve, s két kezét fürkészőn maga elé emelve.)
| |
|
Boldogtalan a pillanat, mikor |
| |
|
fölfedezi az árva önmagát, |
| |
|
s arra gondol, hogy másnak is |
| |
|
fontos lehet e kéz, e görbeség, |
| |
|
s azontúl arra vágyik, hogy szeressék. |
(A függőlámpák kigyulladnak.)
|
|