| Kihűl a nap az alkonyi grafitban. |
| Tágasságával, mélységeivel |
| a néma tenger arcomba világít. |
| Öreg vagyok. Nem hiszek semmiben. |
|
| Öreg vagyok, lerombolt arcomon |
| csupán a víz ijesztő pusztasága. |
| A szürkület gránitpora. Csupán |
| a pórusok brutális csipkefátyla! |
|
| Hullámverés. Aztán a puha éj |
| boldogtalan zajai. Vak rovar, |
| magam vagyok a rámsötétedő, |
| a világárva papundekliban. |
|
| És egyedűl a feneketlen ágyban. |
| És egyedűl a párnáim között. |
| Magam vagyok az örökös magányban. |
| Akár a víz. Akár az anyaföld. |
|
|