kínoz, kápráztat éjjel-nappal. |
|
Honnét e sok-sok látomás? |
A víz felől kifordul éppen, |
lebeg a hirtelen sötétben, |
|
a part fele csap mosolya. |
Tüzet fog messze pár vitorla. |
zuhog a szétszórt kabinokra. |
|
S a részletek, a kicsiségek! |
Egyszál virág a puha szélben, |
|
ugyanaz a locsogó dallam, |
mintha a mezitlábas tenger |
|
De legszebbek a szeretők, |
sörényük kisüt a homályba, |
szemérmük szép, utolsó sátra. |
|
A szeretők, s az alkonyat, |
a házsorok ahogy kihúnynak, |
s a házak közt, a homokon, |
|
Ki eszelhet ki nála szomorúbbat? |
|
|