|
Thurzó Gábornak
| a hold süt és egy rúd mered, |
| s a rúd elé emberek fogva |
| húznak egy roppant szekeret. |
|
| a testükön a por, az éhség |
|
| Viszik az utat és a tájat, |
| de mindennek csak súlyát érzik, |
|
| Csak szomszédjuk esendő testét, |
| mely szinte beléjük tapad, |
|
| elébük jött a messzeség és |
|
| Térdig gázolnak botladozva |
|
| De törzsük már a némaságé. |
| feszülten mintha szimatolnák |
|
| Mert fogadásukra már készen, |
| kapuit vadul széttaszítva |
|
|