| Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, |
| maradék szemérmem némasága ez, |
| úgyse hallanád meg, hangot ha adok, |
| sűrü panaszommal jobb ha hallgatok. |
|
| Tűrök és törődöm engedékenyen: |
| mint Izsák az atyját, én se kérdezem, |
| mivégre sanyargatsz, teszem szótalan, |
| szófogadó szolga, ami hátra van. |
|
| Keserüségemre úgy sincs felelet: |
| minek adtál ennem, ha nem eleget? |
| miért vakitottál annyi nappalon, |
| ha már ragyogásod nem lehet napom? |
|
| Halálom után majd örök öleden, |
| fölpanaszlom akkor, mit tettél velem, |
| karjaid közt végre kisírom magam, |
| csillapíthatatlan sírok hangosan! |
|
| Sohase szerettél, nem volt pillanat, |
| ennem is ha adtál, soha magadat, |
| örökkön-örökké sírok amiért |
| annyit dideregtem érted, magamért! |
|
| Végeérhetetlen zokogok veled, |
| ahogy szoritásod egyre hevesebb, |
| ahogy ölelésem egyre szorosabb, |
| egyre boldogabb és boldogtalanabb. |
|
|