Panasz^*

Elevenen a csillagok alá, az éjszakák sarában eltemetve, hallod a némaságomat? Mintha egy égbolt madár közeledne. Így hívogatlak szótalan: az örök hallgatásból, idegen egeid alól valaha is kiásol? Eljut hozzád a panaszom? Hiába ostromollak? Köröskörűl a félelem zátonyai ragyognak. Számíthatok rád istenem? Úgy vágyom közeledre, dideregve csak hevesebb a szerelmek szerelme! Temess a karjaid közé, ne adj oda a fagynak, ha elfogy is a levegőm, hívásom sose lankad. Légy reszketésem öröme, mint lombjai a fának: adj nevet, gyönyörű nevet, párnát a pusztulásnak.