| Kirajzolódom végleg a világból, |
| mint csupasz falnak állitott fogoly, |
| külön kezel, kivételes magányban |
| a tanuk nélkül dolgozó pokol. |
|
| Egy porcikám se bízná senki másra, |
| ha únja már, magam kezére ad, |
| s én folytatom, hol éppen abbahagyta, |
| a két kezemmel, úgy és ugyanazt. |
|
| Ki itt találna rám e szörnyüségben, |
| és végignézné, mit is művelek, |
| nem hinné el tulajdon két szemének, |
| s egy szót se merne szólni senkinek. |
|
| Íly nyomorúság ugyan mire várna? |
| Mi hátra van, bevégzi egymaga, |
| hogy holta után is beléremeg, |
| meg-megrándul a hóhér kosara. |
|
|