| A tengerpartot járó kisgyerek |
| mindíg talál a kavicsok közt egyre, |
| mely mindöröktől fogva az övé, |
| és soha senki másé nem is lenne. |
|
| Az elveszíthetetlent markolássza! |
| Egész szive a tenyerében lüktet, |
| oly egyetlen egy kezében a kő, |
| és vele ő is olyan egyedűl lett. |
|
| Nem szabadúl már soha többé tőle. |
| A víznek fordul, s messze elhajítja. |
| Hangot sem ad a néma szakitás, |
| egy egész tenger zúgja mégis vissza. |
|
|