Mert áztatok és fáztatok^*

Rónay Györgynek Forduljatok hát ellenem ti meglapuló szörnyek, az omló folyosókon át hatolva egyre följebb, nyomuljatok be szabadon, futótüzet kiáltva lassan fölétek rakodó hatalmas éjszakámba! Csupaszra vetkőztessetek, semmit se hagyva rajtam, vegyétek el a homlokom, a szemem és az ajkam, mert áztatok és fáztatok, mert éheztetek bennem, bár én is áztam-fáztam és nekem se volt mit ennem. Legyűrhetetlen fölkelés, dadogó, győztes lárma! mint életfogytig elitélt fegyencek lázadása. Egyetlen boldog pillanat, a végső és az első: csak állok majd és reszketek, akár egy égő erdő.