Gyász^*

Fogad között fakó panasz, magányosság vacog, lakatlan partokat kutatsz, üres minden tagod, lezárt vagy, mint a kárhozat, a homlokod mögött csak pőre sikoltás maradt vigasznak, semmi több! Nem óv a hűtlen értelem, nem fogja szűk szegély, csillagcsoportokat terel a parttalan szeszély elámuló szivedre: állsz tünődve és hagyod, belepjenek, mint sűrű gyász, a foszló csillagok.