Márciusi vének

Aggatott szőlőfürtök. Golyólyuggatottnak megélt molyette zakók. Sok lázbeszéd. Kevés tett. Egyetlen hőstett: a fegyverletétel; egyetlen épelméjű: Görgey. Öregedem: már per tu vagyok a Fejedelemmel, akinek párizsi kártyabarlangjába Des Grieux, Manon Lescault lovagja járt, valamint a turini remetével (a fiatalabbak kedvéért: tér, kalap, esik rája, kokárd). „Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” Tetszenek érteni: ha és még egyszer. Nem kapkodjuk el a dolgot. Vitam et sanguinem, sed non pecuniam (latinul nem tudók kedvéért: életünket és vérünket, de a pénzünket – soha). De egyszer azért tettük a dolgunkat (illetve tették az áldozatok): illette őket közkrajcár, honvédmenhely, kárpótlási (!) törvény, mely gyönyörű magyar szó! pótolták a kárt, ott ahol nem volt. Van valami hézag? Az megkapja a hézagpótlót! (Lyukat a fejibe.) A lassúdadabb felfogásúak kedviért: Damjanich szájában égett a szivar, amikor akasztották, és a hóhérsegédek nem mertek hozzányúlni. Noli me tangere. Szellete a szivarfüst.1 1996. március