„Ki nékem álmaimban…”

Minden marad úgy, ahogy… Majd csak el lesz valahogy… Nők, gyerekek, unokák – sorsunk kusza fonatát az Isten se látja át, sőt mi több, maga az ördög is mondana bizony csütörtök- öt. Vágd el csomód Gordiusz-módra, ne adj morálra, jó modorra. Hölgyeid szépek, miként Sába királynője. „Hess, a picsába!” – ezt mondd mindnek, ne legyen senkire tekintet, mivel, ha őnékik nem drága a te nyugalmad, a te életed, nem érdemelnek kíméletet. Nem könnyű ez, tudom, belátom, de légy könyörtelen, barátom, neked is csak egy életed van. Teremts magad körül nyugalmat, amelyben a dal megfoganhat. Nekünk már ősz van. Lettünk vének, már csak egy a fontos: az ének. Vár ránk díszsírhely, ravatal, de addig zengjen még a dal. Ilyen halálközel, Szabolcsom, ne adjuk meg magunkat olcsón.