Gyufa

Az öngyújtókkal mindig befürödtem, ez így mondhatni majdnem képzavarnak, habár tény: volt valaha zsebes fürdőgatyám, amelyben olykor önfeledkezett csomag Munkás (vagy Kossuth?), meg egy skatulya gyufa. A gyufára amúgy is pikkeltem, mert hangzóit megkeverve faggyúnak hangzik, ami jobb társaságban zsenáns; ezért tértem volt át az öngyújtóra. Amitől viszont bőrkeményedésem támadt a hüvely kujjamon a rovátkolt csiholókorong túl gyakori üzembe helyezése következtében. Ugyanezt a kálváriát megjártam a piezo-elektromos (nyomásra gerjedő), többtízdolláros tüzelőeszközökkel is: hol a piezo hiányzott belőlük, hol az elektrom. De, veszem észre, elcsellengtem a tárgytól, amire ráadásul rá se tértem. A nők tudniillik. A hölgymenyétek. Feleség-féleségek. Asszonykacatok. Akik napot is éjjé feketítve, holdat kormozva nem szeretnek engem, megállás nélkül, sőt, visszamenőleg, éveknek soka óta. S mint a kérdezetlen homok pereg életem el a semmibe.