Aki bújt, aki nem bújt, BUÉK

Vendégség? Csapdahelyzet. Ha már mindenképpen muszáj, akkor inkább mi megyünk vendégségbe, a kötelesség letudható a házigazda társadalmi rangja szerint whiskey-vel, tokaji aszuval vagy fél liter bundapálinkával, és mi méltányos időhatáron belül – másfél-két óra – lelécelhetünk. Merőben más a helyzet, amennyiben hozzánk jöttek vendégek. Nagyon kifinomult szertartásmesteri érzék szükségeltetik a vendégek kellő, ámde mégse bántó, rugalmas kirúgásának kezdetéhez: a vendégeltávolítás terén tapintatosnak és méltányosnak kell lennünk. Például a notórius szófosót rábízzuk egy amúgyis hallgatag félrészegre; a gátlásos, de kibontakozni vágyó társaslényt rábízzuk egy csupafül hölgyre (hátha egyéb konkáv szerve is megnyílik az illető felé), ám ha semmiképp sem akar senki kirohadni a látó-, halló- és főleg alvásteremből, akkor jöhetnek az erősebb eszközök: falhoz vágunk egy üveg vodkát (közben titkon kinyitjuk az összes csapot, mígnem a lakás elárad, ja, és ne feledjük, bele minden sampont, hogy hab is legyen), ha ettől se mennek el: gyors bemetszés szikével a hangulatlámpa zsinórján, s reá egy pohár sert! Olyan kék szikrák fognak pattanni, s akkora durranás lesz, hogy a legelvetemültebb vendégek is riadtan kászálódnak és hülyén hebegnek, hogy kellemes ünnepeket, meg BUÉK, és ha mind kirúgvák, nejem ellenőrzi még a klozett-termeket, felsóhajt: tiszta a levegő, végre elővehetjük a whiskey-t, meg a kilencéves konyakot, azt a még Párizsból hozott Grand Marnier-t.