Sláger
| A nagy mű immár végképp elmarad, |
| elhasználódtam ennyi év alatt. |
| Kíméletlenül használtam magam, |
| és most látom, hogy milyen hasztalan. |
|
| Mert hiába a sok energia, |
| ha alacsony a gép hatásfoka. |
| És késő van már: ötven év felett |
| változni, változtatni nem lehet. |
|
| Lamentálni vagy dühöngeni kár, |
| a megvénülés sivataga vár, |
| ráncosodik a bőr, kihull a fog, |
| kicsit még élek, aztán meghalok. |
|
|
The rest is silence
|
(Jobbik felemnek)
| Mint egy kétségbeesett villamos |
| amely alatt széttart a sínpár |
|
| Mint egy anyák napjára vett |
|
| mert álmában meghalt a feleségem |
|
| hiszen csak álmában halt meg |
|
| Mint egy kvázi-valós lény |
| késhegyén-élén-peremén valaminek |
| szürcsölöm-falom a maradék levést |
| (ezt a semmiből-kirántva levést) |
|
| Akit szerettem tudja hogy csak őt |
| az életnek nos az életnek |
| már csupán egy halállal tartozom |
|
|
Szeretném tudni
| Szeretném tudni, miért vagyok itten, |
| ahol már semmi szükség nincs reám. |
| Fetrengek kukacként a porban itt lenn, |
| nincsen se jövőm, se tavaszom, se hazám. |
| Nagyon hiányoznak az univerzálék,
|
| ha lennének még, talán talpra állnék. |
| Én vagyok bűnös, én tettem sokat, |
| hogy elpusztítsam mennyországomat, |
| mert önhitt voltam nagyon, én, a bamba, |
| azt hittem, vehetek mindent magamra. |
| (Vagy hittem inkább, robbanok, mint a bomba?) |
| Nem tudom, nem tudom… Tiszta ész? |
| Kikezdi a valóságot, mint a penész: |
| nos, ennyire vitte a tiszta ész. |
| S hogy undorodva magunkkal beteltünk: |
| testi létünknek vége, fölötte lebeg lelkünk. |
|
Sírvers
| Maya sorsára hagyta haló porát, |
| és vége neki, nincsen tovább.
|
| Találhatunk még bármi nőt, |
| de olyat sohasem, mint Őt. |
| Könyörtelenül, rákmenetben, |
| megyek én is utána, menten. |
| Egy kicsit még éldegélek, |
| aztán a világ szerteszéled. |
| Nem volt elég? legyen már végem! |
| Vagy azt mondod, Uram, hogy még nem? |
| Netán kegyesen búcsút intesz, |
| s tovább-létemtől eltekintesz? |
| Nekem jó. Vigyázz Marira! |
|
Elégia
| már ötven, vagy hány ezer éve? |
| Ostoba bánkódásnak itt helye nincsen. |
|
Felejtsd el
| azt sem, hogy vége van-é.) |
| – jobb a semmitmondásnál. |
| felejtsd el, hogy akartál ezt-azt. |
| Szokjál le arról, hogy: vagy. |
|
A mizantróp énekeiből
| folyton alszik), viszontag el kell |
| volt osztálytársak, vidéki értelmiségiek – |
| „Talán emlékszik, Petri úr…” Cegléden |
| vagy Kalocsán? A faszom tudja. |
| Olvassanak, ha akarnak, hogyha nem, |
| úgy is jó, csak hagyjanak végre már békén! |
|
Labirintus
| Csak egy dologhoz van érzékem, ahhoz, |
| hogy fölleljem az életben mindazt, ami rossz. |
| Talán érzékem sincsen, csak eszem, |
| hogy tudjam: bármit teszek, rosszul teszem. |
| A labirintusból kiút nincs: csupán céltalan tovább.
|
|
Nélkül
| (Mellesleg, el tudom képzelni: |
|
|
Nagy király lettem volna
| Botladozom, kószálok, csellengek |
| tétován, mint a cigarettafüst, |
| s marad utánam életművem: |
| sok cigarettacsikk és sok sörösdoboz. |
|
Chopinről
| Minden olyan illatos, mint a méz! |
| szomorú valcer és elegáns menüett… |
|
És persze dolgozom
| olyan tétova, zavaros képződmény, |
| még a magamfajta eszélyes lény is. |
| lökdösik pillanatszülte vágyak. |
| fedett félelem ez, elfedik |
| feladatok, közeli célok, mert az ember |
| tervező állat. A tervezés reflex |
| – mint a nyálkiválasztás vagy a |
| pupilla szűkülése-tágulása |
| a fényviszonyoknak megfelelően. |
| És persze dolgozom: köddarabokat |
| A fordítás egy szabadabb neme ez: |
| az ősz lágy, nyirkos impresszionizmusát |
| eltolom a tél rideg realizmusa felé. |
| Úgynevezett színházi fordítás ez |
| a saját belső színpadom számára, |
| s nemkülönben az összes szereplő is. |
| már ami a költő és a vers, |
| úr és szolga viszonyát illeti, |
|
Vakvilág
| az ember, mert mi mást tehet, |
| hogy el ne lepjék a legyek. |
| Alkotni, cselekedni kell: |
| tollal, ecsettel, semmivel, |
| mert nem lehet, hogy csak legyünk, |
| mint a barom, és ne tegyünk |
| semmit, bár tudnánk tenni a semmit! |
| De nem tudjuk, hát erről ennyit. |
|
| (Ps. A szerző undorodik magától, |
| és ez sok mindenben meggátol- |
|
|
Hétsoros
| az Örök Város egyenetlen kövei |
| ott voltak nászutasok hajdan apám meg anyám |
| fura egy város nincs járda se közlekedésrend |
| a Campo dei Fiorin hideg mindig a sör |
|
Spleen
| Rosszul tettem le a telefont. |
| Nyivákol, időbe telik meglelni a zajforrást. |
| Az idő is elromlott: süt a nap, mint az állat. |
| kvarcórám kötője is szétmállott. Az idő |
|
Búcsú
| mint piszkos ablakon, törött |
| Ami kezdődött: annak kell érnie véget. |
| Ne bánkódj, te szerencsétlen hülye! |
| (Önmegszólítás.) Volt múltja, |
|
Maya emlékére
| amikor fölpofoztad a Marit, amikor |
| Miként az inga, lassúdan kilengem, |
| miként az akasztott miniszterelnök… |
| lévén, hogy én nem felejtek, |
| és nincs bocsánat semmire, |
| Maradok az Ótestamentumnál. |
| Jézus naiv volt. Vagy talán túl okos? |
| Állítólag föltámadt. Ha így történt, az modortalanság. |
| A halottak maradjanak a helyükön: |
| Nem szeretem a ficánkoló hullákat. |
|
Ich habe genug
| Magyarán: elegem van. Torkig vagyok. |
| Nem mintha mérhető lenne keserűségem, pláne tehetségem |
| a halhatatlan kántortanítóéhoz, de egyben hasonlítunk |
| egymáshoz: csak egyszer éltünk. Te nagy B-vel, én csak kis p-vel, |
| Te már ott vagy, én még csak tuszkolom magam |
| bele a művészetek történetébe. Te kántortanító voltál, |
| az mégiscsak valami. Mi vagyok én? Próféta? Lángoszlop? |
| Oszlopszent? Koldus, koszlott? |
| Hideg szakember? Műkedvelő? És mi van, ha nem kedvelem a művem? |
| (Tanács kartársaimnak: ne kedveljétek műveiteket! |
| Jóllehet az önszeretet mindig jól jön, de eredménye hígfosás, |
| és ez a hasmenés mélyünkig leás…) |
| Ez képzavar volt, mesdames et messieurs, pardon, |
| hozzák, hadd dőljek bele már, a kardom. |
|
Az utolsó szám
| Oh, a vad ifjúság, amikor fürödtem a fényben, |
| konkrétabban: a húgyban, a hányadékban, a szarban, |
| s Maya kimosdatott, tűrt, mint senkit előttem… |
| De nincs már. Lendülök – Akrobat, Och! – |
| És háló sem lesz alattam. |
|
Ami mégis
| Semmi sem érint már. Áttetsző aszpikként |
| vont be a tiszta közöny. Hogy minek élek? |
| Erről sejtelmem sincs. Csinálni semmit se csinálok, |
| sőt, nem is akarok. Tengetem itt |
| semmire nem kellő, fura létem. |
| Félreértések elkerülése végett: |
| ebben a semmiben kitűnően érzem magamat. |
| Verset is csak azért írok, hogy |
| teljen-múljon valamiképp az idő, |
| amíg eljő az idő, hogy kileheljem |
| végre a lelkem; egyszerűbben szólva: kifingjak. |
| egyik cigarettáról gyújtok a másikra. |
| Egyetlen cérnavékony szál köt az élethez: |
|
Lehetne szép. Lehetne véled
| Lehetne szép. Lehetne véled. |
| Lehetne szép. Lehetne élet. |
| Persze van is: élet és véled |
| (vagyis, amit én annak vélek). |
|
| hogy élek, és nem egy rossz álom, |
| hogy sört iszom, hogy folyton félek |
| attól, hogy meghalsz, amíg érek |
| haza, meg hogy későn érek |
| a szónak minden értelmében, |
| hogy lelkem sötét, mint az ében, |
| és bár szólnak mellettem érvek |
| egy nem-tudom-milyen vitában, |
| igyekszem ettől nem agy-sérvet |
| kapni, én vizivárosi kísértet, |
| egyezzünk ki a fix TALÁN-ban. |
|
| Ps.: Ez egy lehetséges megoldás. |
| Talán. A lét megmászhatatlan falán |
| kezdetleges (sz)eszközökkel araszoló |
| amatőr alpinistának. De hát ez már csak |
| így van, barátaim. Mindent koppanásig.
|
|
|
Amíg lehet
| Ahogyan megyünk összebújva az |
| Iskola utcán fázós-boldogan |
| („őszi szerelem” – mondta kis pimasz |
| fiacskám) „őszi” – és akkor mi van? |
|
| bár, persze tudtuk mi is pontosan, |
| hogy ami jön, az tél, nem a tavasz, |
| hogy most már minden utoljára van, |
| hogy az öregség tele behavaz, |
|
| de addig itt a kocsma és az ágy, |
| addig legyen tivornya, buja vágy |
| amíg lehet. És aztán szépen együtt, |
|
| egymás kezét el többé nem engedjük, |
| s együtt, együtt bár úttalan–útatlan |
| toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban. |
|
|
Így kezdődött
| Micsoda képtelenségnek tűnhetett |
| ez a kései vad fellángolás, |
| a gebe nő s a szakállas öreg. |
| Botrány, sok szóbeszéd, s az a földúlt lakás, |
|
| mit földúlt!? Szétvert bútorok, bezúzott |
| tükrök. Így „reagálta le” Maya |
| a történteket. Fel is pofozott |
| engem s Marit. A dráma robaja |
|
| messze hangzott, pletykás kis elitünk |
| nem tűrte, hogy annyira elütünk |
| a szokványtól: diszkrét félrebaszás helyett |
|
| elkezdünk élni egy új életet |
| negyvenhat évesen. Ez felelőtlen hóbort. |
| Álstabilitásuknak ez provokáció volt. |
|
|
Feljegyzés
|
Hamburger Mihálynak
| Mondd, Miska, érdemes nyakkendőt |
| kötni akasztásunkhoz? Hogy kötelező-é, |
| azt nem kérdezem, még rám fognák, |
| hogy szeretem az olcsó szójátékokat. |
| Mi tagadás: szeretem. Annál mindenesetre |
| jobban, mintha rámfogják vagy rám fogják. |
| Ily értelemdúsan, ily kiérdemesülten? |
| Pláne, hogy így „benne vagyunk a korban”? |
| Bizony, barátom. Benne vagyunk. |
|
| Nem zökkent ki az idő. És |
| „ó kárhozat”, nem születtünk, nem |
|
mi születtünk helyretolni |
| (legfeljebb el). (Szeretem a |
| Visszatérve a kezdő kérdésre: |
| minket nem fognak. Legföljebb |
| (zsebében egy zacskó gyűrött, |
| széthulló, finánclábas Kossuthtal). |
| helyettesítendők: mentholos, nikotinszegény, |
| ruha, szobakerékpár, politikaszegény |
|
| Mi nem értjük már az „idők” szavát. |
| (Melyikét, persze? Ha szabad kérdeznem.) |
|
| Persze. De ha meg meri kérdezni, |
| hogy szabad-e kérdeznie, akkor… |
|
| FORTINBRAS: El vele! (mosolyog, pezsgőt kínál)
|
|
|
Aki bújt, aki nem bújt, BUÉK
| Vendégség? Csapdahelyzet. |
| Ha már mindenképpen muszáj, |
| akkor inkább mi megyünk vendégségbe, |
| a házigazda társadalmi rangja szerint |
| whiskey-vel, tokaji aszuval vagy fél liter |
| bundapálinkával, és mi méltányos időhatáron belül |
| – másfél-két óra – lelécelhetünk. |
|
| amennyiben hozzánk jöttek vendégek. |
| szertartásmesteri érzék szükségeltetik |
| a vendégek kellő, ámde mégse bántó, |
| rugalmas kirúgásának kezdetéhez: |
| a vendégeltávolítás terén |
| tapintatosnak és méltányosnak kell lennünk. |
| Például a notórius szófosót |
| rábízzuk egy amúgyis hallgatag félrészegre; |
| a gátlásos, de kibontakozni vágyó társaslényt |
| rábízzuk egy csupafül hölgyre |
| (hátha egyéb konkáv szerve is megnyílik az illető felé), |
| ám ha semmiképp sem akar senki kirohadni |
| a látó-, halló- és főleg alvásteremből, |
| akkor jöhetnek az erősebb eszközök: |
| falhoz vágunk egy üveg vodkát |
| (közben titkon kinyitjuk az összes csapot, |
| mígnem a lakás elárad, ja, és ne feledjük, |
| bele minden sampont, hogy hab is legyen), |
| ha ettől se mennek el: gyors bemetszés szikével |
| a hangulatlámpa zsinórján, |
| Olyan kék szikrák fognak pattanni, |
| hogy a legelvetemültebb vendégek is |
| riadtan kászálódnak és hülyén hebegnek, |
| hogy kellemes ünnepeket, meg BUÉK, |
| és ha mind kirúgvák, nejem ellenőrzi még a klozett-termeket, |
| felsóhajt: tiszta a levegő, |
| végre elővehetjük a whiskey-t, |
| meg a kilencéves konyakot, |
| azt a még Párizsból hozott |
|
|
A filozófiáról
| „Esik az eső!” – mondja a kisfiú. |
| „Na és?” – mondja a mama. |
| a felismerés-kimondás örömétől. |
| minden rossz szándék nélkül |
| elkezdi leszoktatni a csemetét |
| a csodálkozásról. És már be is iratta |
| – akaratlanul – a tanfolyamra, |
| „Hogyan legyünk könnyen, gyorsan hülyék?” |
|
Kellene valami
| Kellene valami… az a baj, hogy, |
| bocsánat, Uram, nem tudom, mi kellene. |
| Mindazonáltal: valami nagyon! |
| De ezt ne tessék úgy venni. |
| Már itt sem vagyok, hogy még itt lehessek… |
| Csak, tetszik tudni, az asszony |
| (abból is hárommal több van a kelleténél, |
| meg az a tizenkilenc gyerek)… |
| De hát ezt a sors rendelte így, ugye? |
|
Józan paraszti ész
| Én mindig az orrom után megyek, |
| mivel a seggem után meglehetősen fárasztó lenne. |
| Bár van még egy lehetőség, ha az ember |
| gerince elég hajlékony még: |
| a segge lyukába dughatja az orrát. |
| S akkor a nagy kérdés, hogy mi megy mi után. |
|
Portrészerű
| Öregedő, fáradt férfi unatkozik a penészlő reklámsivatagban. |
| Tényleg, milyen furcsa – élénkül föl –, ilyet még nem látott: |
| penészes a homok! Illetve… vajon…? Inkább |
| takony-állagúnak tűnik! Pimpós kovászosuborka- |
| lésivatag? Megolvadt kocsonya? És amik |
| felhőknek látszanak? Azok mik? Szívós zsírdarabok? |
| Bőrkék netalán? Nem érti az egészet. |
| De a zsigereiben gyanítja: ez még végzetes lehet. |
| (Persze, csak tréfál. Hideg ő és magabiztos. |
| Mármint én. Ti. én vagyok ő.) |
|
A költő értesül arról, hogy ő szubjektív idealista
| Akkoriban (1958) felvételizni kellett a gimnáziumba. |
| Mivel én már akkor filozófusnak készültem (azóta is készülök), |
| s frissiben olvastam Hans von Reichenbachtól |
|
A kozmosz szerkezete című munkát, azonnal |
| nekiültem, és kidolgoztam nyolc irkalapon első |
| ismeretelméletemet. Valami olyasmiről szólt, hogy |
| a sejtek és a molekulák, amennyiben bírnának |
| észlelőképességgel, egészen másként látnák a világot, |
| mint a homo sapiens, nemkülönben az óriások |
| (mondjuk 300 000 kilométer magas képződmények) |
| szintazonképpen egészen másként látnák a világot, |
| mondjuk éppúgy nem észlelnének engemet, ahogy |
| én nem egy levéltetűt. Szerény beszámolóm |
| élénk konsternációt keltett. Virágh igazgató elv- |
| társ bíborvörös fejjel üvöltötte, hogy ez színtiszta |
| szubjektív idealizmus. Nekem ugyan – akkor még |
| innen lévén Vlagyimir Iljics Empiriokriticiz-
|
|
musán – fingom se volt arról, hogy mi a túró |
| is légyen ez a szubjektív idealizmus, de azt |
| felfogtam, hogy ez valami nagyon tudományos |
| dolog, s ezért igen nagy büszkeség töltött el, |
| hogy alig 15 évesen már ilyen komoly, bár |
| láthatólag hivatalból üldözendő filozófiai |
| Később, egyetemi tanulmányaim során |
| marxista lettem, igaz, hogy ausztro, ami sokat |
| levont filozófiai szalonképességemből, mivelhogy |
| ez valódi, ütőképes szakszervezetek követelését jelentette. |
| Ezen szakszervezetek természetesen nem jöttek létre, |
| viszont megismerkedhettem az akkoriban még kétségbevonhatatlanul |
| igencsak ütőképes rendőrség népnevelő módszereivel. |
| A nevelés hatékony volt: egyszer s mindenkorra |
| kimutatkoztam a rendszerből, és elindultam |
| a tudatos szubverzív tevékenység |
| rögös, keskeny, kaptatós, de mégiscsak |
| egyedül járható ösvényén. |
|
Proton
| Hogy porként-e vagy sugárzás formájában, |
| ki tudja? Nincs különösebb |
| képszerű megfogalmazásai iránt. |
| Szalmai tanár úr hősiesen szembeszállt Heisenberggel, |
| Einstein álláspontján volt, |
| hogy isten nem kockajátékos. |
| Kitelepített szerzetestanár lévén |
| lehet, hogy többet tudott nálamnál |
| afelől, hogy hol lakik az úristen. |
| „Gyiriköm, gyiriköm – mondta nekem –, |
| tedd ezt szépen le.” Feszület volt a kezemben, |
| amivel éppen indián csatatáncot jártam. |
| És akkor néma csend lett. (Elfelejtettem |
| mondani, hogy a Jeney kocsmájában |
| már eléggé beszívtunk – kisfröccsök, ilyesmik.) |
| Szalmai tanár urat csak Protonnak hívtuk, |
| s játékos kedvünkben egyszer kotonokkal |
| aggattuk fel a physicum függesztőrácsát. |
| Aztán jött a történelmi jelentőségű érettségi ügy. |
| Sz. tanár úr arra kért föl, hogy rajzoljak |
| én pedig dacosan húztam egy vonalat, |
| és föl-lemenő négyszögeket rajzoltam föl: |
| Hősnek véltem magam. Sz. tanár úr megszemlélte |
| a produkciómat, azt kérdezte: „Hallott már |
| maga a Poisson eloszlásról”? |
| Én mondtam neki, hogy a poászon |
| Ő azt mondta: „Menj helyre, gyiriköm.” |
| Ő már meghalt. Én próbálok a helyemre menni.1
|
|
Gyufa
| Az öngyújtókkal mindig befürödtem, |
| ez így mondhatni majdnem képzavarnak, |
| habár tény: volt valaha zsebes fürdőgatyám, |
| amelyben olykor önfeledkezett |
| csomag Munkás (vagy Kossuth?), |
| A gyufára amúgy is pikkeltem, |
| mert hangzóit megkeverve faggyúnak hangzik, |
| ami jobb társaságban zsenáns; |
| ezért tértem volt át az öngyújtóra. |
| Amitől viszont bőrkeményedésem támadt |
| kujjamon a rovátkolt csiholókorong |
| túl gyakori üzembe helyezése következtében. |
| Ugyanezt a kálváriát megjártam a |
| piezo-elektromos (nyomásra gerjedő), |
| többtízdolláros tüzelőeszközökkel is: |
| hol a piezo hiányzott belőlük, |
| De, veszem észre, elcsellengtem a tárgytól, |
| amire ráadásul rá se tértem. |
| A nők tudniillik. A hölgymenyétek. |
| Feleség-féleségek. Asszonykacatok. |
| Akik napot is éjjé feketítve, |
| holdat kormozva nem szeretnek engem, |
| megállás nélkül, sőt, visszamenőleg, |
| S mint a kérdezetlen homok |
| pereg életem el a semmibe. |
|
Paradise Lost
| Ahogy itt elveszetten bóklászom |
| elkárhozott nagypapa, én, |
| ahol szétfolyó körvonalaimmal |
| különféle ugráltató-gépek. |
|
| azt mondják majd anyjuknak: |
| Nem hittük el. Méghogy egy |
| ilyen koszlott, szőrös, szürke |
| szörnyeteg. Csupa koponya |
| Ahogy lüktetett. De már nem fog. |
|
|
Tetemes a corpusunk
|
T. D.-nek, 60. születésnapjára
| Kortársiasság. Feledhető urak (?) |
| mindkettőnket. Mit számít ez ma már. |
| egymáshoz, csupán hozzájuk képest. |
| micsodái is? voltunk mind a ketten. |
| Nem túlpolitizált – mert nem volt polisz. |
| (Az sem volt. Többek között.) |
|
| (Ez olyan ovis – Oscar Wilde-os, |
|
| művészkedő szabómester vagy fodrász. |
| már csak kővendéghaj jöhet szóba: |
| avocado kiszárított héja, |
|
| Jut eszembe, én minden este |
| a Kővendéggel vacsorázom. |
| a köpenyét, mindig lejön valami, |
| hol egy könyökcsontszilánk. |
| felejtem a regiszter-áriát: |
| De nem ah. (Ő az erényes.) |
| Don Octav? Ő csak a párhuzama. |
| Zerlina? Meghagyom Masettónak. |
| Ha kell neki: még maradt belőle. |
| Csak a szűzi hamva nem… de az |
| valószínűleg már rég hibádzott, |
| az adóból, nostr’amortizálódik. |
|
|
Kizökkent idő
Előhang egy folytatásos versregényhez
| Mielőtt elkezdeném, lemegyek még |
| sörért, vagy inkább sorbanállásért, |
| csak el, csak el, nehogy kelljen kezdenem még, |
| hogy odázhassam el ideidézésedet |
| e sorokba, melyek között is lehet, |
| márcsak a régi és rég idejétmúlt |
| beidegződések céljából is. |
| Megjöttem. Se sör, se sor. Így hát banállás sem. |
| A vasárnap bosszantó banalitásai. Térjek |
| már a tárgyra! Térek. Vers indul! Eleje csapó! |
|
| Már a kötetcímek (na, milyen is?!) gesztusa: |
|
„Ha már itt vagy” és „Hátha nem úgy van”.
|
| Úgy érzem, ha a kötetcímeket megérteném |
| (habár? gyerekkoromban szétszedtem egy órát |
| – és soha többé nem tudtam összerakni), |
| akkor a versek „üzenete” is, ami valahol dekkol: |
| dekódolódna: hangolna fel vagy épp le, |
| fejbe kólintana, feldobna, mint egy bedobott feles. |
| Az első: tkp. álfeltételes mód (ha van ilyen), mert: |
|
akkor, akkor mi van? Mintha nem lenne akkor,
|
| mintha az előtag nem implikálna semmit. Vagy éppen azt? |
| És a „hátha”? Most ez óhajtó vagy gyanakvó mód? |
| Félre ne érts. Nem verset elemzek. Csupán jelzem, |
| hogy már itt elakadtam, hogy szavaid elég nehéz |
|
porszemek ahhoz, hogy még engem is, aki: megüljenek.
|
| Verseid – most – csakis mint úgynevezett „életanyag” |
| érdekelnek. Párlataként életünk rég letűnt anyagának. |
| (Utólagos engedelmeddel, megebédeltem. Fekete kagylót |
| provánszi mártással – ha érdekel. Most folytatódunk.) |
| Ó, az az év! Az az egyetlen év! |
| Amikor, ahogy mondani szokás, sülve-főve együtt voltunk, |
| olyannyira, hogy respektív asszonyaink |
| hovatovább kezdtek féltékenykedni. No, nem úgy, természetesen. |
| És erre, ezt kimondhatjuk nyugodtan és büszkén, |
| hogy jóllehet mind a ketten fűvel-fával – én a mennyiségre |
| hajtottam, minden nőnemű lényre húsz és hatvan között, téged |
| a kapcsolatok kvalitása vonzott, a szupertitkos (csak a |
| fél város tudta) keresztbebaszások fondorlata, hasztalan, |
| de makacs epekedés rejtelmes(nek látszó) hamvas fapinák |
| iránt, jegelt liaisonok félig-felolvasztása, de főleg: mind e |
| fentiek műgonddal történő adminisztrálása- |
| dokumentálása. Néha lehívtál a monumentális adatbázisból |
| egy-egy értőknek való példányt (ezzel teltek, |
| többek között, a reggeltől-reggelig együttlétek). Az |
| egykorú nyugaton zajló szexuális forradalomtól, sőt |
| az egymáséitól is teljesen függetlenül vívott mozgalmainkba |
| a buzerancia nem fért bele. A másét, természetesen, |
| toleráltuk – amennyiben nem velünk. Átfedések egymással |
| női relációban nem voltak. Nem úgy, mint közös legjobb |
| barátunkkal. Ki-ki kefélt (vagy volna) a maga útján. |
| Mégpedig anélkül, hogy felosztottuk volna a piacokat |
| vagy a vadászterületeket. Csakúgy spontán. Ezt nevezem én |
| igaz barátságnak. Erről ennyit. Ami sokkal fontosabb, |
| hogy, mint írtad volt: „Egy darabig azt hittük, / |
| kezdhetünk valamihez közösen…”. Sőt, kezdtünk is: |
| volt Lukács-szeminárium (a résztvevők egy része már nem |
| vagy nem itt él), belevágtunk egy líra-elméletbe, |
| az félbemaradt, illetve beépült a te szakdolgozatodba. |
| Én egy másikba kezdtem, de már egyedül. Ahogy már mindent |
| egyedül csinálok. Nem úgy értem, hogy azt is. Azt azért |
| inkább, ha még egyáltalán, mégiscsak kettecskén, |
| másodmagammal, amikor néha futja az… időmből. |
| Közös legjobb barátunk, nekem: mint a Neptun. Tudom, |
| hogy van és hol van, de nem látom. Te szabatos bolygóként |
| kéthavonta látható vagy. Pályánk ilyen időközönként |
| metszi egymást. De már rég külön-külön csillagképek |
| pontjai vagyunk, elemei más-más halmazoknak. |
| Én az Építésszel, a Dramaturggal és a Magánpolitikussal |
| alkotok számnégyest. Meglehetősen érdekes és gazdag |
| a műveleti repertoárunk: 4 faktorszorzatánál lényegesen |
| nagyobb. Amennyivel négy ember számosabb négy számnál. |
| Te pedig… De erről talán inkább te írjál. Nohát, látod? |
| A kizökkent időre, amiről pedig irandó lettem volna, |
| már nem is maradt idő. Kifutottam az időből. |
| Úgy belebonyolódtam a barátságunkba. Eképp hát mégiscsak |
| esett szó, sőt, másról sem esett, mint az időről. |
| Az időről, amelyből kizökkentünk |
| végérvényesen és mindörökre. |
|
|
„Ki nékem álmaimban…”
| Majd csak el lesz valahogy… |
| sőt mi több, maga az ördög |
| is mondana bizony csütörtök- |
| öt. Vágd el csomód Gordiusz-módra, |
| ne adj morálra, jó modorra. |
| Hölgyeid szépek, miként Sába |
| királynője. „Hess, a picsába!” – |
| ne legyen senkire tekintet, |
| mivel, ha őnékik nem drága |
| a te nyugalmad, a te életed, |
| nem érdemelnek kíméletet. |
| Nem könnyű ez, tudom, belátom, |
| de légy könyörtelen, barátom, |
| neked is csak egy életed van. |
| Teremts magad körül nyugalmat, |
| amelyben a dal megfoganhat.
|
| Nekünk már ősz van. Lettünk vének, |
| már csak egy a fontos: az ének. |
| Vár ránk díszsírhely, ravatal, |
| de addig zengjen még a dal. |
| Ilyen halálközel, Szabolcsom, |
| ne adjuk meg magunkat olcsón. |
|
A nagy utazás
| Már november nyolcadika van, ez jó, mert |
| akkor valahogy kijövünk abból az ötvenötezerből, |
| ami még van a hó végéig, meg esetleg még |
| ez-az be is jön, és ha se be nem |
| jön semmi, se ki nem jövünk, |
| akkor még mindig lehet kölcsönkérni, |
| merthogy Gyuri bácsinak és Mari néninek |
| van bankbetétje, folyószámlája, kinnlevősége, |
| egyszóval: bonitása. Bizony van nekik |
| minden olyasmijük, amije egy maguk-korabeli |
| embernek illik, hogy legyen, sőt, nem árt, ha van, |
| hogy legyen mit a koktélba aprítani |
| – a koktélt csak úgy példa gyanánt, az általam |
| megkövetelt árszínvonal jellemzésére hoztam fel, |
| mert én inkább a kifinomultan kerítésszaggató |
| nedűket preferáltam – mint például a chili-paprikán |
| Ó mért omlottál össze, hullottál darabokra, te |
| kimeríthetetlen, tiszta vodka-forrás, |
| nagy Szovjetunió? Hogyan tehettétek ezt velem, |
| ti Szövetségbe forrt szabad köztársaságok?
|
| Mindennapi dühöngő rezgekórunkat ki adja meg ma? |
| agy ellen? És hol vagyok én, hol van az a huszonnyolc |
| esztendős, korához képest eléggé elnyűtt |
| fiatal férfi, aki a TU-134-es ajtajából visszainteget |
| feleségének, szeretőjének és majdani második feleségének, |
| aztán beszuszakolja magát a kényelmetlen ülésre, |
| doboz Dunhillt, megvárja, míg eltűnik a |
|
No smoking felirat, rágyújt, komótosan meghúzza |
| a palackot, és unott arccal lapozgatja az |
| Útitársai: húsz db. szilvakék VOR-egyenöltönyös, |
| beseggelt vállalati középvezető. (Ekkor veszi föl |
| azt a szokását, hogy elfelejt magyarul, ha |
| útitársai közt magyarok is vannak.) |
| Most visszatérek az egyes szám első személyre, |
| mivel már eléggé jelezve van: mennyire el- |
| idegenedtem egykori önmagamtól. Az út, a repülési magasság elértéig: |
| szórakoztató, a gép nagyokat zuhan a légzsákokban. Aztán, már a felhők |
| fölött: sima unalom, mintha befagyott tavon. |
| (A repüléssel is úgy vagyok, mint mindennel: |
| néhány perc, és már megszokottá is vált; van egy újabb rutin.) |
| Végre lehuppanunk a seremetyevói repülőtér |
| „magyar betonjára” – hogy boldogult Jani bátyánkat idézzem. |
| Egy szar, rozoga buszba zsúfolódunk. Az elvánszorog velünk |
| a passzkontrollig, a szemitranszparens füstüveg ablak alatt |
| becsúsztatom az útlevelem. A szúrós szemű balti szláv |
| Higgyél már a szemednek! (Persze, lehet, hogy túl sok |
|
Lukácsot olvasott, márpedig Georg von Lukács megmondta rég, |
| hogy: „a szem, jóllehet a látás szerve, akadályozhat a tisztánlátásban.” |
| Vulgo: „a fasz, jóllehet a baszás szerve, akadályozhat a baszásban”.) |
| Csak gyerünk már, gyerünk! Csak ki innen! Még e versből is ki, |
| amelyben felidéztetik ez a lidércnyomás! Na végre. Huhh. |
| Kinn vagyok a váróteremben. Már egy táblát is látok, |
| És még van a táblához tartozó vézna hölgy is, aki |
| Vergiliám leend majd az CCCP baljós bugyraiban. |
| éppen csak a kocsi-konvoj hiányzik, meg a szirénázó, |
| útvonal-biztosító rendőrautók. De impozáns így is eléggé. |
| A teheráni jellegű forgalomhoz képest (autók, motorok, bi- és triciklik, |
| szekerek, kézikocsik, targoncák, szamár-kordék) így is |
| sztálin-barokk, olyasforma, mint a Lomonoszov-egyetem, csak kisebb |
| londiner lenne, csak nő, de inkább börtönőr, oroszon kívül |
| nem tud egy mukkot, vastaglábú trampli, barátságtalan, hülye picsa. |
| A szobám: dögnagy duplaágy, lila plüss takaróval, rokokó (utánzatú) íróasztal, |
| a bronz asztali lámpa félbúrája ibolyakék fodros selyem főkötő – üvegből. |
| Na jó. A szobából ennyi elég. Mondom a kísérőmnek, hogy innék valamit. |
| Sajnos, a szálloda mind a hat bárjában és éttermében momentán |
| zártkörű rendezvény van. Hát ez esetben valamilyen kocsma, ha lehetne. |
| Az van. Amint kiérünk a térre, kísérőm egy kies, mintegy hatsávos |
| sikátorba vezet. Konstatálom, hogy kocsma, nos kocsma az van. Ezt meg kell hagyni. |
| Valósággal a bőség zavara. Nyomás, be az elsőbe. Ez az! Ez nekem való: |
| a füstöt vágni lehet, sör, vodka, húgy és hagymás-hering illat. Vállal-könyökkel |
| akkor jó esetben csak kiröhögnek, de az is lehet, hogy pofán vernek vagy |
| és már előttem csurig egy vizespohár, sejted, hogy nem ásványvíz. |
| És valahonnan a semmiből egyszer csak ott van Ánya, mint egy jó tündér, |
| kezembe nyom egy olajos uborkát, meg egy telefonszámot – és eltűnik. |
| Jó nagyot húzok. Körülöttem mindenki picsa részeg, vagy énekel, vagy ordít. |
| Fizetnek, fizetek. Keringőzök Moszkva-anyácskával. Belefúrom a fejemet a dekoltázsába, |
|
Nosztalgia
|
Prigovnak szeretettel
| Ó, Leonyid Iljics, darógij továris, |
| kiről oly rút szavakat szóltam |
| elhunytad alkalmából! Mely igen hiányzol most! |
| Mennyire elkellene egy hozzád méltó idióta! |
| Egy virtigli barbár barom! |
| Hézagpótló lennél. Te lennél a hézag! |
| Húgymeleg sör a Zsiguli sörkatakombában, ahol harmincméteres |
| sorokban álltak a szövetségbeforrt szabad alkoholisták, |
| és az egyszerűség kedvéért rögvest |
| egy tucat korsó sört rendeltek, |
| merthogy a pincérnek legföljebb két óránként |
| volt érkezése. Kenyérrel, sóval |
| fogadnálak, drága Iljaffy Leó, |
| együtt képeznénk a problémát, |
| együtt meghitten akadályoznánk a kibontakozást, |
| te lennél a tehertétel, én a kerékkötő. |
| Én a gúzs, te a lábbilincs. |
|
Toccata
| Nekem a történelem a valóság. |
| Tört-én-elem. (Tandori-koppintás, |
| annyi baj legyen. Most én ismétlem őt, |
| s ezzel megspórolok neki némi fáradságot, |
| hátha örülni fog. Ez végül is kollegialitás. |
| De most bezárom a zárójelet, és visszatérek |
|
| Roosevelttel kelek, Churchill-lel hálok. |
| Mari ezt, hálisten, nem veszi észre |
| (mivel régesrég elittam az eszét), |
| is készítettem aszpikos velőrózsát. |
|
|
Októberi capriccio
| Aki bármiben is hisz: az hülye. |
| Vagy színvak a szivárványos valóra. |
| Oly nyilvánvaló: minden igazság: fél? harmad? negyed? |
| De leginkább végtelen tizedestört. |
| Mondhatnám tehát tréfásan: |
| menj az anyád π… De nem mondom, |
| mert nem vagyok viccelődő kedvemben. |
| Október huszonharmadika van. |
|
| Az egyik hülyét felváltja |
| „gazdasági síkon”, meg Euro-izék |
| Előttem már a méretlen idő. |
| A „csak”, az „ígysem”, „úgysem”. |
| A sehogy. Szétrohadt akasztófák. Tájkép. |
|
| Nem fordítom meg többé a homokórát. |
|
|
1956
| Én majd november 4-én ünnepelek. |
|
Akkor dőlt meg a rendszer. Mint Talleyrand |
| mondta: a szuronyokkal sok mindent |
| lehet csinálni, csak ülni nem lehet rajtuk. |
| Illetve, ha oly sok a szurony, |
| hogy résmentes felületet képez, |
| akkor, ahogy a tótok mondják: secko jedno, |
| Én nem koszorúzok és nem adok |
| interjút. Személyes kapcsolatom van |
| Nagy Imrével, annak ellenére, |
| hogy sohasem találkoztam vele. Sajnos. |
| Sokat tanulhattam volna tőle. |
| Érzelemgazdagságot, bölcsességet. |
| És ami a legfontosabb: igenis lehet
|
| A szovjet inváziónak nem volt igazán |
| mély hatása. Csak az derült ki, amit úgyis |
| tudunk, hogy az emberek többnyire gyávák, |
| szemetek. Vagyis hogy élni akarnak. |
| Ez pedig – végül is – megbocsájtható. |
|
Márciusi vének
|
Aggatott szőlőfürtök. Golyólyuggatottnak |
| megélt molyette zakók. Sok lázbeszéd. Kevés tett. |
| Egyetlen hőstett: a fegyverletétel; |
| egyetlen épelméjű: Görgey. |
| Öregedem: már per tu vagyok |
| a Fejedelemmel, akinek párizsi kártyabarlangjába |
| Des Grieux, Manon Lescault lovagja járt, |
| valamint a turini remetével |
| (a fiatalabbak kedvéért: tér, kalap, |
|
| „Ha még egyszer azt üzeni, |
| mindnyájunknak el kell menni! |
| Éljen a magyar szabadság, |
| Tetszenek érteni: ha és még egyszer.
|
| Nem kapkodjuk el a dolgot. |
| Vitam et sanguinem, sed non pecuniam |
| (latinul nem tudók kedvéért: életünket és |
| vérünket, de a pénzünket – soha). |
|
| De egyszer azért tettük a dolgunkat |
| (illetve tették az áldozatok): illette őket |
| közkrajcár, honvédmenhely, kárpótlási (!) törvény, |
| mely gyönyörű magyar szó! pótolták a kárt, ott ahol |
| nem volt. Van valami hézag? Az megkapja a |
| hézagpótlót! (Lyukat a fejibe.) A lassúdadabb |
|
|
Szerbia
| csak a kereszt Belgrád felett |
| anyám álmában hirtelenkék |
|
| a szétbombázott vasútállo |
| másra egy lélek se vagyis csakis |
|
lelkek jó tisztítótűzálló |
|
lelkek bár volt ott még egy csacsi is |
|
| nem tudhatom ő mit lehelt ki |
| nem tudhatom most hol legel |
| legyen számára majd finom fű |
| transzcendens szamáreledel |
|
| Mi lesz veled Szerbia mondd meg |
| az egész hogy történhetett meg |
|
|
A Dunánál
| Szép nagy folyam ez, több rokonomat belelőtték, |
| úsztak lótetemek, hullák ’44-ben, |
| szovjet hadiszállítmányok később. |
| Jött azután Bős-Nagymaros, így aztán |
| Kedves Attila, Duna nincs már. |
| hogy dinnyehéj: a szar úszik, durva ipari szenny. |
| A Te Dunád már nincs. Gyorsforgalmi út. |
| Nem lehet, nem érdemes már odamenni. |
|
| vízi malom környéke –, ahol |
| Dölyfös weekend-falu lett. |
| Ujgazdagok lepték el. Úri tahók. |
| Csokonai Lillájának a sírja.1
|
|
| A múlt századi szép álmok: |
| Duna-konföderáció! Értelmesek voltak. |
|
Éppen ezért elvetendőek. Térségünkben |
| soha nem tengett túl a racionalitás. |
| Ésszerű megbékélésre semmi remény. |
| Hosszú távon fognak vegetálni, növekvő |
| nyomor közepette, a nemzeti tébolydák. |
| De azért…! Én azt mondom, hogy NEM. |
| Hagyjunk már végre föl a reménnyel. |
| Lehet élni hit és perspektíva nélkül. |
| Már Horatius is megmondta: „Carpe diem!” |
| Vagyis: éljünk egyik napról a másikra. |
|
|
Szókoszorú Solt Ottilia sírjára
| Drága Ottilia, választhattál volna |
| alkalmasabb időpontot az elmúlásra, |
| május közepét, mondjuk, mikor vadul virágzik, |
| burjánzik a természet – mint a rák: |
| a kutyák ekecselnek, költ a fürj meg a sárgarigó. |
| A költő, az most költ, mert a halálszerűség |
| ihletett pillanatát nem mulaszthatja el. |
| Szakszerü sírásás: ez a mestersége. |
| A költő: pillanatmegállító gép. |
| Szép filmet csinált rólad a televízió. |
| Kár, hogy te – értelemszerűen – már nem láthattad. |
| Fogyunk, fogyatkozunk, Ottilia, |
| cserélődik ki körülöttünk a világ. |
| Zárulunk be magunkba. Leginkább a temető |
| társaséletünk alkalmas színhelye |
| (utána kocsma), ahol az egyre |
| penészesebb, ványadtabb vagy éppenséggel elhájasodott |
| túlélők, sör és/vagy vodka mellett |
| túlélnek, és diagnosztizálják egymást. |
| Abból a szempontból, hogy ki lesz a következő. |
| Nyugodjál békében. Nem támadunk fel. |
| Habár? A fene tudja. A nagy kérdés |
|
| Szép voltál (a magad módján), |
| ezzel persze nem mondtam sokat, |
| mindenki csak a maga módján tud |
|
| Mondd, Oti, mondd, mire jó ez a síron |
| túli gargarizálás? Nevetséges, megalázó. |
| Közhullák lévén, minket a köz temet el. |
| Ennyivel tartozik is nekünk a „köz”. |
| Mi teremtettünk itt szabadságot és nyomort. |
| (Pontosabban: az utóbbit csak explicitté tettük |
| tényfeltáró és politikai munkásságunkkal.) |
| Na jó, belőlem ennyi elég volt. |
| Imádtalak, futólag feleségül is akartalak venni, |
| te beszéltél le róla. Több eszed volt már akkor is, |
| ámde én akkor is, ott is, |
| szíves engedelmeddel a leendő |
|
|
Álom
| Próbáltam a Mayát kicsalogatni a sírból; |
| raktam egy tálcára libamájat, kaviárt, lazacot |
| (a legjobb fajtából) s még egy tucat osztrigát |
| frissen halászottat, repülőgépen |
| Meg whiskyt. De ő az egészre legyintett. |
|
Bach kapcsán
| Vagyis: jöhet a desszert! |
| úgymint: házasságok, válások, |
| gyerekek, unokák és „egyéb kiegészítők”. |
|
egyszerre elfújja az összes
|
| gyertyácskát, az elnyeri méltó |
| jutalmát: a szívinfarktust. |
| Mint anyaöl várja már régtől, |
| hogy visszafogadja a sír. |
| (Tudom, ez a poén úgy serceg, mint a zsír, |
| no de én magam volnék a tepertő, |
| s most értem jött a Halál, s letepert ő!) |
|
Schubertről
| A zenéhez nem sokat értek, |
| szabatosabban szólva: semennyit. |
| Valószínűleg ezért vonzódom a vokális |
| műfajokhoz: a szöveg járszalagja segít. |
| Meg aztán: vonzódom az emberi hanghoz, |
| ehhez a megemelt, de mégiscsak |
| beszédszerű képződményhez. Tudom, hogy |
| ez meglehetősen parlagi és primitív |
| hozzáállás, de hát a zenét nem |
| a szakértők számára szerzik. |
| Schubert bizonyosan nem a vájtfülűeknek |
| és muzikológusoknak. A humor és pátosz |
| ezen különös keveréke, mindig |
| a „halál árnyékában”, de önsajnálat nélkül.
|
| A „Fremd bin ich eingezogen, |
| Fremd zieh ich wieder aus” |
| hűvös mérték- (és távolság)tartása: |
| példaszerű. Száraz ténymegállapítás. |
| tréfát kedvelő, kövérkés, pici, cvikkeres ember. |
| Elég volt neki, hogy ő tudja magáról: |
| zseni. Bár ebből se csinált nagy ügyet. |
|
A minimum művészetétől a művészet minimumáig
| Valaha történeteket írtunk, |
| aztán a nemrég múltban „szövegeket”, |
| de ezek sem bizonyultak elég tisztáknak, |
| túlságosan emlékeztettek a valóságra
|
| (elnézést az obszcén kifejezésért), |
| redukálódtunk hát a mondatokra, |
| de ez sem megoldás: értelmük van. |
| Elszigetelt szavak? Ez sem jó. |
| Lehetséges kontextusokat implikálnak. |
| Főcsapásirány: betűk; végül az |
| Amivel kitörölhetjük a seggünk. |
|
| Karddal, bicskával már nem tudunk bánni. |
| Manikűrkészletünkkel játszadozunk |
|
|
Elmegyünk
| mint egy kecskebékának, kecsegének, sügérnek, |
| egy királyrák fontosabb, mint Ady Endre. |
| Tőle tanultam a türelmet, |
| vagyis hogy: a magam módján |
| legyek azzá – ami voltam. |
| Merthogy: vanni már nemigen vagyok. |
| Fokozatosan csökken a testsúlyom. |
| A magasságom (a gerincvíztartalom függvényében). |
|
Nagyapám abgangja
| Már nem ismert meg senkit. |
| egyenletesen, gyorsan reszketett. |
| sokkolom majd a felmenőimet, |
|
Papának már annyi. És akkor |
| átsuhant egy nővérke a kórtermen, |
| a nagyapám feléje fordította tekintetét, |
| és tagoltan, érthetően így szólt: |
| minden nagyon finom volt.” |
| Hajnalban exitált. Most már soha |
|
Kis elégia
| Kedves Mihály s Dezső, egy részét már tudom |
| tudtatok, elindultam a ti utatokon, |
| elkezdtelek titeket óvatosan követni. |
| S nem is vacog a fogam, legalábbis nem nagyon. |
|
| Utánozhatatlan féregmozgásomat, |
| hátrálok, hátrálok, kívülebbre szünetlen |
| (vagy inkább lebegek, pangó vizen moszat?), |
|
nem csinálja utánam egyőtök sem. |
|
| Éldeklem – tán ez a helyes kifejezés, |
| ez a sok álzárlat, nem-jövő befejezés, |
| halasztott halasztás, nem látványos lefejezés. |
|
Kiváró taktika. Nem huszár-attak. |
|
|
Nesz-kávé
| aszott, ösztövér önmérséklet |
|
A költő Sz. L. kollégájára gondol
| Már rohadtul unom, hogy itt vagyok, |
| de hogyha abba belegondolok, |
| hogy még egy hétig itten kell maradjak, |
| akkor inkább tömegsírban rohadjak. |
|
| Nem is értem, hogy kerültem ide. |
| Folyton zabálni kell. Seregnyi hülye |
| vartyog köröttem. Már unom iszonyuan. |
| Legszívesebben agyonlőném magam. |
|
| Bizony Lőrinces vagyok, mint a dinnye, |
| ha az Úristen jól belépisált: |
| meddig kell még ezt tűrni itten? Hinnye! |
| Döglesztő hőben várni a halált. |
|
| Kedves Lőrinc, te már megboldogultál, |
| merő sárrá lett hemzsegő agyad, |
| ha nem soká’ majd értem szól a zsoltár, |
| fogadd szívesen költőtársadat. |
|
| Bár én nem hiszek a halál utáni |
| találkozásban, de tegyük föl, hátha |
| esik olykor ily misztikus akármi, |
| és kiújulunk, mint a szénanátha. |
|
| Elszidjuk majd Illyést meg Babitsot, |
| égi mezőkön szedünk pipacsot, |
| s egy bárányfelhőn téged Erzsébet vár s a Klára, |
| engem egy viharfelhőn Maya, Sára. |
|
| De addig, sajnos, Mari itt-nem-léte |
| borul reám, mint sajtra a harang. |
| Ó, bár csapna partjain túl a Léthe, |
| s hívna magához engem égi hang. |
|
Szigliget, 99. 05. 30., 18’ 03’’ |
|
Az szakácsnak Marseillaise-e
| Réz Úr, miket nem csinál! Még jó, hogy csak |
| a comb- és nem a fejenyakát szegte. |
| Ily okos ember, belé járt a Sorbonne, |
| és még azt se tudja: vén trotli nem ugrál, |
| na, még ha jó nők – de trolik után?! Soha! |
| Egyáltalán, úr nem ugrál, sőt nem is csinál semmit. |
| Éppen ebben áll az úrsága. Én más eset |
| vagyok, nekem muszáj itt rónom a sorokat, |
| mert én nem vagyok úr, s még szolgának se cifra. |
| te nem vagy hozzám hasonló Pató Pál. |
| Igaz: van tüdővizenyőm, van légmellem |
| (orvosi műszóval pneumothorax) |
| és különben is: „Főúr, fizetek, volt |
| két rákom, és egy életem, mit…” Viszont: „én
|
| az útelágazásnál mindig tudtam, hogy |
| kettőn áll a vásár…”, úgymint: rajtam és rajtam. |
| Derék doktorok sürögnek köröttem |
| gonddal, gondosan évtizedek óta. |
| (Jó párat közülük már el is temettem, |
| Hygeia istennő nyugtassa őket.) |
| Szurkálnak, nyeszetelnek, szivattyúznak, pumpálnak, |
| én közben írok, újra olvasom Flaubert-t, |
|
művészi ételsorokon töröm fejemet; |
| nem mint a pöffeszkedő, a parvenü Lucullus, |
| kinek lakomáin a pávatoll volt a főfogás, |
| s a gasztronómi gyönyör csúcspontja az okádás. |
| Habár a garumot (erjesztett halbelsőség – ikra, haltej, máj –) |
| jól megtrágyázva ravasz fűszerekkel – ezt még |
| ki kell találnom. Mivel nincs hiteles, sőt semmilyen |
| recipe, csak keresztutalás. Pliniusnál: ahogy Apicius, |
| Apiciusnál: ahogy idősb. Plin. No, ezzel sokra megyek. |
| Marad hát a kísérlet, azokba pedig |
| még egy vendég se halt belé, pedig két pofára zabáltak. |
| A szakács meg hadd hízzon, lélekben legalább. |
| Hála tinéktek, barátaim, kik olvastok, esztek engem. |
| (Kivéve Gézát, de ő föl van mentve evésből, mint én hajdan tornából. |
| De sebaj, eszik helyette is, meg három helyett |
| a másik dramaturg, a „jót, de sokat”-elvű béles Forgách gróf.) |
| Mint legutóbb is a bouillabaisse, azaz marsziliai Hallé |
| esetében, mely étek leírása avatott tollat érdemel, tehát |
| leginkább az enyémet. Következzék ezért most eme fenséges lé |
| készítésének sokféle fortélya, fifikája és fogása nagyjából |
| Először is kimegyünk a piacra. A piac |
| a szakácsember agorája. A zabakészítés Athénje. |
| Halat – legkevesebb – kilenc fajtát veszünk, úgymint: |
| nyelvhalat, nyúlhalat, compót, ángolnát, durbincsot, |
| kőfejű murénát, tengeri pisztrángot, süllőt, kecsegét, |
| cápauszony nem rossz, ha van, de megfelel édesvízi |
| halfarok is, egy-két sügér ugyancsak nem árt. |
| Mindez tizenkét órát pihen hagymaágyon, |
| hálósipkául vodkában pácolt fokhagyma és forrázott sóskalevél. |
| Kell bele még kapor és petrezselyem és könnyű béchamel, |
| oly finom és selymes, mint a tiszta selyem. |
| A sárga- és a fehérrépát vékonyra fölkarikázzad, |
| pár órát mindkettő olívaolajban ázhat, |
| aztán abárold őket provánszi fűszerekkel, |
| és pihenjenek így, amíg el nem jön a reggel. |
| Keverjél ezután el tejföllel kapribogyót, |
| és ha van éppen a háznál, darálj bele sós mogyorót; |
| hogyha teszel bele kevéske lazacot, kaviárt, |
| tengeri gesztenyét, némi mangochutney-t, |
| azzal rosszul még soha senki se járt. |
| Tálaláskor mellékelünk hozzá tejfölt, dijoni mustárt, sós tejszínt, |
| baguette-et, rozskenyeret, félbarnát, és teljessé teendő a helyszínt, |
| az asztal közepére kerüljön ehető, azaz rántott bodzavirág. |
| És ehetünk máris! Ugye mégiscsak szép a világ? |
|
Rímek
| Mint egy féltucat büdös fogú Stasis |
|
| Élni. Félni. Kefélni. Ebből áll |
| az élet. Ó, jöjj már, édes Halál. |
|
| A hőség ellenére lefagyott |
| agyam. Meghalni is fáradt vagyok – |
| csak csupa bágyadt ötlet jön elő. |
| Megdermedt a vesémben a velő. |
|
| A faszom lóg, elittam az eszem, |
| de mindennapi szeszem beveszem. |
|
| Kínomra ez legyen a tiszta rím, |
| most van söröm, de nincs Marim. |
|
| Magából rímeit unottan ontja |
| tulajdon ellentéteinek metszéspontja. |
|
| A nő kibelez és bekebelez. |
| Hát mondjátok meg – miért gyönyör ez? |
|
|
Sanzon
| nincs birtokom, vagyonom, |
|
Mosoly
| Meg fogok halni. Nem is oly sokára. |
| S ez olyan könnyű szédülettel tölt el, |
| mint ifjúkoromban – kezdő dohányost – |
| az erkélyen reggelente leszívott |
| első néhány slukk. Ez azóta elmúlt, |
| persze, ahogyan elmúlt annyi minden. |
| Hovatovább csak egy maradt velem, |
| de az igen, Istennek hála érte! |
| A szem mohó, éhes kíváncsisága, |
| a nézés gyönyöre, hogy minden látvány |
| a maga más-más módján színöröm: |
| egyforma szép a szurok és a csurgatott méz, |
| és egy kazánház tekergő csövei |
| burkolva üveggyapottal és sztaniollal. |
| Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyők közt |
| és a levegő üveghidege. Egy eldobott |
| üres cigarettásdoboz céltalan zörgő |
| összevissza szálldosása az út betonján |
| a változó szél szeszélye szerint. A mosoly |
| egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán, |
| a szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny, |
| valamint a feszes húsú ifjú leány |
| csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje, |
| miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat, |
| fűszere és forrása – a hiba. |
| De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába, |
| és a piacon a halárusnő pontyvértől és harcsanyáktól |
| iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze – |
| Mert az angyal a részletekben lakik. |
|
A végén
| megtelve minden förtelemmel, |
| nem vágyik élni már tovább, |
| bár nem tudni hova, tovább… |
| Maradjunk-e avagy menjünk, |
| hiszen itt volt poklunk és mennyünk, |
| és nincsen elődöm, utódom, |
| kihez kötődöm, kitől meghatódom, |
| solus ipse vagyok, szólózó ipse, |
| együttműködni és érezni képtelen, |
| egy lavór szennyes víz neki a végtelen, |
| kiöntendő, akár egy éjjeliedény: |
| a húgy a személyiség, a szar az én, |
| az utóbbi ezért oly rekedéses, kemény, |
| klozettköltészetet azért művelni mégse |
| szándékozom, még akarok magammal |
| kezdeni valamit, vagy mondjuk |
| használni magamat valamire, |
| mégiscsak jobb fel-, semmint elhasználódni, |
| nem is lesz igazi, csak valódi. |
| De kéretik nem meghatódni, |
| ha szabad kérnem, annyi hadd adassék |
| nekem, hogy félreérteni ne tessék. |
| A félelem meg ne osztassék, |
| már csak azért se, mert én tényleg nem félek, |
| tehát nem lenne fair a play, |
| ha nem úszkálnék „étvágygerjesztőként” |
| s nem lennék ugyanakkor minden lében kanál, |
| mint a költők és filozófusok általában, |
| rágom úgyis magamat bévül mint a féreg, |
| de kifelé vagyok mint fán a kéreg, |
| vagy mint hüllőn a pikkely, |
| az életemmel, amíg lehet, amíg kell. |
| És hogy meddig kell, azt én döntöm el: |
| amíg a felelőtlen nyirkos, nyálkás, hanyag |
| alapozáshoz használható salak. |
|
Megjött a tél
| mikor még tél volt a tél, |
|
|
Búcsúzás
|
„Ne tudja más, ne hallja más,
örökre szól a búcsúzás.”
(N. Mihalkov-parafrázis)
|
| Ég veletek, barátaim, vége a dal- |
| nak. Engem most már vár a ravatal. |
| Lehettem volna jobb, szorgalmasabb, |
| de sajnos ennyire futotta csak. |
| Kár, hogy így van, jó volna élni még, |
| másrészt, belátom, ennyi is elég, |
| nincs rá okom – nem elégedetlenkedem: |
| tartalmas és szép volt az életem. |
| S mint bársonyon smaragdok, jáspisok, |
| drága hónapok ékköve ragyog |
| még káprázó, boldog szemem előtt, |
| ajándék minden reggel, délelőtt, |
| kiélvezem a maradék időt, |
| mint ínyenc a húsos cubákokat |
| – csontig lerágom végnapjaimat. |
|
Best before end
| Mint tönkrement kereskedő |
| a csődtömeggondnokokra várva, |
| a halszálka-mintás öltönyű, |
| bolyongok szórakozottan és |
| e most még enyém lakásban. |
| Odakünn is minden az enyém: |
| az áramátalakító doboz, a szürke, |
|
| még az enyém. Hetekig? Hónapokig? |
| (s számít az, hogy megszámlált?) |
| pillantással: egy mennyezetig érő, |
| faltól-falig polcon könyvek; |
| ott hagyatott hely az impozáns |
| dupla („francia”) ágynak; |
|
| egy életmódtól. Hogy lehessen módom |
| Mégis egy kissé azért meghatódom |
| és rajta a talányos feliratot: |
| Jómagam eddigelé nemigen tapasztalom. |
| (Persze, ez csak egy vicc. |
| A folytatás ugyanis: See base of can,
|
| szerint: Minőségét megőrzi:
|
|
| mint ajtóban a modortalan vendég |
| egy szóval sem marasztal, |
| a szobában leszedve már az asztal, |
| csak a csikkel púpozott hamutálak |
| Csak egy csonk gyertya kanóca |
|
|
Már reggel van
| A gyertyák tövig égtek le, |
| a rideg hajnal dereng az ablakon, |
|
| játszott?) kártyapartiban. |
| Az a sok ostoba, vad licit, |
| amiből teljesen explicit- |
| té vált, hogy minimum ász-fullom van. |
| sóhajtottak: még egy ilyen hülyét. |
| Még hogy pokerface! Pókerfasz valék. |
| kigyúlt az infantilis öröm. |
| De szemben a közhiedelemmel: |
| hülyének a szerencse nem fogja pártját. |
| Nekem viszont ideje menten |
|
| És témám különben is a reg’, |
| ködben, hóban, lucsokban, |
| ki a holnapi reggelt talán nem éri meg |
| nem létező szociális érzékemet. |
| Egy neoliberálisnak ez olyan rosszul áll, |
| mint a hajléktalanok szénája. |
| kocsmában, hol forralt bor |
| Talán jő majd egy jobb kor, |
| amely nem ismeri a fagyott sebeket, |
| a szederjes lila ajkakat, kezeket. |
| embereket Isten hidege nem veszi meg. |
| Talán. Talán nem. Mit tudom én, |
| mi jöhet még e dermedt sártekén. |
|
|
|
