Egyszerű, dalszerű
| Ajtók nyílnak. Ajtók csukódnak. |
| Nyitjára nem jutok a kódnak, |
| és mielőtt még meghatódnak: |
| az anódnak, meg a katódnak, |
|
| Boldog szerettem volna lenni, |
| mint mindenki; vágyam csak ennyi, |
| aztán már boldog sem. Csak Én. |
| Boldogtalan, vén, hiú lény, |
| és az értelmét megkeresni, |
| hogy mért vagyok egyáltalán, |
| s mért épp fiú, mért nem leány? |
|
| Lesz, ami lesz. Van, ami van. |
| De úgyse hagyjuk annyiban. |
| Volt, ami van. Van, ami volt. |
| Mi meg jól elvagyunk. Pedig… |
| Nem lesz már semmi úgy soha. |
|
| Maradjunk mégis annyiban: |
|
|
|