Nemnemnem

Itt most a nincs van. Felelős hülyék és felelőtlen gazemberek virágkora. Nem! Nem! Nem! Ez nem kell nekem, ezt nem akarom! Sok a felkiáltójel. A kérdőjelek helyénvalóbbak lennének. Kérdésessé vált létezésem értelme. Az öngyilkosság viszont nem kiút. Illetve „ki”-nek „ki”. Csak nem út. Úgy néz ki: hovatovább nincsen hova tovább. Valamikor akartam valamit többedmagammal. Már nem akarok semmit. Egymagam vagyok. Illetve ez hülyeség: fordítok, lektorálok, ténykedem. Tehát tényező vagyok. Ha akarom, ha nem. Vagyis, gyáva vagyok. Nem merek a belső sötétbe ugrani. Inkább elüldögélek a Hotel Abgrund teraszán, és nem mondom, hogy Nem! Nem! Nem! Iszom a sörömet, és verset írok, élvezettel szívom a cigarettám (vagy ha nem is élvezettel, de szívom). És? Pereg a homokóra, és múlik el az élet. Ez még aránylag jó. Egyébiránt: minden mállik és széled. És nem tudom mondani, hogy nem! nem! nem! Feloldódik minden egy nemigenben.