Alternatíva

„Jobb félni, mint megijedni.” Biztos? Ne hamarkodjunk el semmit, és főleg ne bízzuk magunkat avatag közbölcselemre, mely látszatra: ropogós sósmandula, ám ízét illetően: avas vízilófülzsír. Mérlegeljünk tehát. Igen, mint a kalmárok tudtak volt mérlegelni össze régvolt piacokon különnemű valókat: pézsmagereznát pengeacéllal, tokhalikrával; nemkülönben régvert ezüstdinárt fiatal datolyával, szívós szűzhártyát brabanti csipkével, egy font pávaszemlepkeszárnyat egy font ólommal, kínai napernyőt az árnyékával. Mármint nem azzal, amit ád, hanem azzal, amit vet. Mérlegeljünk tehát: 1. Félni mindig lehet. Huzattól, például, vagy hogy lekéssük a közelekedési eszközt, vagy hogy a feleségünk félrenyel, torkán akad a csirke törőcsontja, beléfúródik a nyelőcsövébe, s miközben mi komótosan hörböljük jéghideg sörünket, pozitív életérzés! a narancssárga ponyva alatt és által finoman beállított verőfényben, a napisajtót is unottan már félretolva – – esetleg hajmosás közben egy tőle megszokott szertelen mozdulattal beverte a fejét a csaptelepbe, elvesztette az eszméletét, és a zuhanyrózsából oly szerencsétlen szögben, hogy az orrlikaiba és a szájába. Hagyom oda a söröm (futtában azért fizetek), jól bevágom a fejem a kertajtóba. Gyorsan fel, két emelet! Mi az egy ilyen helyzetben?! Töketlenkedés a kulccsal. Nincs kulcsrazárva… ÜI a kompjuterénél, és kávézik a drága. (Korollárium ad 1. Félni nem nagyon szoktam, nagyon még soha. Ez nem erény. Inkább egyfajta adottság, úgy értem: hülyeség: „pillanatoknak élés” – beleértve, természetesen, a saját utolsó pillanatomat. Azt meg nyilvánvalóan megérem. Bátorságosdim tehát tétnélküli. Ja, hogy a közbeeső pillanatok?) 2. Mint a fentiekből kitetszik: félteni viszont tudok. Ez pedig veszélyes vagy legalábbis gyanús képesség (szülők, utópista diktátorok), menjen mindenki a maga útján, fűrészelje maga alatt a fát, ássa ennen sírját – – abba viszont igyekszem beavatkozni, hogy kapjanak-e fűrészt, ásót, és kikötöm, hogy hagyják békén a fát. 3. Megijedni olykor helyénvaló. Feltéve, hogy mérlegeltük a megijedés helyén- s idejévalóságát. Például: Skorpiót észlelek a hotelszoba fürdőkádjában – amikor épp belelépnék a ballábammal, és visszarántom, mielőtt… Ilyen esetben még egy kis cirkuszt is lehet csinálni: hívni a recepciót (bemutatni a fapapuccsal agyonütött skorpiót), ebből kijöhet egy mély bocsánatkérés vagy egy híg kártérítés az elszenvedett ijedelemért. (Prémium azért, hogy nem náluk kaptál szívrohamot.) Viszont: megijedni olyankor, ha jobbról előznek, s a szembesáv telített, az férfiatlan volna: szarjunk be nyugodtan. Haljunk meg méltósággal. (Korollárium ad 3. A megijedés feltétlen előnye a félelemmel szemben, hogy rövidebb ideig tart.) 4.Most persze passzolna ide egy olyasféle zárókorál, hogy   De jó is volna, olyan korban élni,   hol ijedségre nincsen semmi ok,   ahol majd nem kell semmitől se félni,   hol nincs hideg, és nem vacog a fog.   Ó, jöjjön el az Operettfinálé, Ó, jöjjön, drága Világegyetem, ígérem most már nem leszek oly málé – – hanem azt mondom: Kuss! Elég legyen!