Sár

Mindig és minden valami helyett volt. Sohasem fogom tudni, mi helyett. Nem evilág, nem pokol, nem a mennybolt, nem erkölcs, csak szeszély; nem elv – csak ötletek. Ötlet? Szeszély? Ugyan. Átázott, kőnehéz rongylabdaként buffogtam, amikor botlottak inkább, mintsem rúgtanak belém. Terepem – állagom: sár; esőre várva por. Egy vagyok már tereppel és szereppel, az különböztet meg, hogy leírom: nekem jöhet már „reggel – este – reggel et cetera, und so weiter, i tak daljse, and so on”. Én különbözök. Ahogy más izzad. Ahogy a Hold felkel. Da capo al segno. Ad libitum.