A delphoi jós hamiscsődöt jelent

Hagyjuk. Nem érdekes az egész. (A részletei sem.) Amit írtam: körülírásai a semminek. Azt hittem: van itt valami, amiért… Mi is? Amiért mit is? Mindegy. Azt hittem. Hülye voltam. A semmi szó használatától sokáig megtartóztattam magam: „semmi ágán”, „nichtendes Nichts” után? (Ahogy Martin H. ízes németséggel tudta mondani a „semmiző semmit”.) Erkölcsi-copyright megfontolások. (Meg az epigonok.) Próbáltam (azt hittem) mondani (mondok) valamit. Hogy miről? Hát, tudjátok, erről a… Nem tudjátok. O. K. Honnan is? Hiszen én is csak azt hittem. De már nem hiszem. Azazhogy tudom. Nem volt. Nincs. Nem lesz légyen. Most már tudom. Már késő. Félre ne értsetek. Nincsen szó semmiről. Az eljövőt – mert arra vagytok-volnátok mind kíváncsiak: nem sejthetem. Nézek, nézek, nézek hóförgetegbe, füstbe, kávézaccba – – – olykor olvasok is (nem jelekből, ó nem, csak könyveket, újakat ritkán; régebbieket). És semmi. Mindig semmi. Ismétlődő, értelmetlen jelek. Krónikus üzemzavar? Kétségb’esett üzenet? Ki tudja? Én mindenesetre így leszek mindentől, ha nem is szabadabb, mentesebb.