N. L. emlékére

Tyihihú, rókaprém más is kurva, nemcsak én. Nem, Laci. Nem mindenki. Voltak köztes lények, voltak igazak is, meg olyanok is, akiknek igazuk akaródzott lenni, igazhatnékuk volt. Nem, Laci, én nem akartam, amire te rámentél, a józsefattilai sínre. Odakecmeregni sem. És ha végez velem szívelégtelenség, tüdővizeny, vesezsugor, hererák, felfekvés, hadd ne folytassam – – – Laci, a Badacsony is lávatakonyból lett. Örülök, hogy már nem élsz. És a drága Margit sem. J. F. még megvan, szívós fajta, minden rendsz… Naívitásod örökre hiányzik. Hogy ennyire ál. Hogy ilyen naív. Mintha az ablakon át tükörbe.