Őszi nagytakarítás

Mindinkább egyfajta esztétikai miszticizmusra hajlok (ha ez a két szó egyáltalán kijön egymással). Bárcsak igen! Ha ez így megy tovább, újra tele lesz a kalucsnikovunk miszticizmussal, mint minden sötét korokban. Közel az idő, amikor felpezsdül az általános elernyedés, hinni kezdjük, hogy itt a Világvége, és várni a Messiást. Ámde minden teológiai megalapozottság híján mire támaszkodik ez az egész Schwarmgeisterei? Egyesek afro-, mások eurodiziákumok után néznek, megint mások garantáltan antik darabokkal bútorozzák be lelküket egyenesen a HitBizományiból. Vagy művészettel. (Az egy nagyon szép dolog!) Szörnyű vendégszöveg reng araszos vállamon, a kezemet pedig lehúzza két nejlonzacskónyi Lencsefőzelék kolbásszal, Pork Luncheon Meat, vulgo: Uzsonnahús, Sardines en huile, Erőleves Kocka, Tordai Kelpástétom. „Ez mind konzerv” – mondom halkan, udvariasan a paralegális hulladéklerakóhelyen a két ott szorgoskodó másként-nejlonzacskósnak. Így nagytakarítás után, festés előtt, ennyi rumli közt, jólesik egy sör. Lehetne hidegebb (s a tévé halkabb), de megjárja. Az emberélet útjának kétharmadán – minimum – túl mind nehezebben tulajdonítok túl nagy jelentőséget annak, hogy úgy vannak-e a dolgok, ahogy lenniük kellene.