Megint megyünk
Megint megyünk. Vagyis állunk tovább. |
A többesszám ezúttal téged ölel (fal?) fel. |
De KI? Vagy mi? Egy szelíd tétovahovább? |
Tűzvízözön azonnal és ezennel? |
|
De ki az… No, álljon meg a menet! |
Hogy értsük a „téged”-et, „engem”-et? |
Mintha egy rejtett birtokos eset |
fejlene ki a többes számból, jóllehet |
|
azt sem tudhatni, ki az alanya |
a mondatnak. Aki szól? Akikről szól? |
A nyelv hatalmasabb használóinál. És itt elenyé- |
|
szik a fölény. A költészet: anómia. |
Zsírkrétával vak tükörre krikszkrakszol |
időtöltés végett az emberfia |
|
|
Őszi nagytakarítás
esztétikai miszticizmusra hajlok |
(ha ez a két szó egyáltalán |
kijön egymással). Bárcsak igen! |
újra tele lesz a kalucsnikovunk |
mint minden sötét korokban. |
felpezsdül az általános elernyedés, |
hinni kezdjük, hogy itt a Világvége, |
mire támaszkodik ez az egész |
eurodiziákumok után néznek, |
megint mások garantáltan antik |
darabokkal bútorozzák be lelküket |
egyenesen a HitBizományiból. |
Vagy művészettel. (Az egy nagyon szép dolog!) |
|
Szörnyű vendégszöveg reng |
két nejlonzacskónyi Lencsefőzelék kolbásszal, |
Pork Luncheon Meat, vulgo: Uzsonnahús,
|
Sardines en huile, Erőleves Kocka, |
„Ez mind konzerv” – mondom halkan, udvariasan |
a paralegális hulladéklerakóhelyen |
másként-nejlonzacskósnak. |
|
Így nagytakarítás után, festés előtt, |
jólesik egy sör. Lehetne hidegebb |
(s a tévé halkabb), de megjárja. |
kétharmadán – minimum – túl |
mind nehezebben tulajdonítok túl nagy |
jelentőséget annak, hogy úgy vannak-e |
a dolgok, ahogy lenniük kellene. |
|
|
Az vagy nekem
Az vagy nekem, mi seggnek a tenyér: |
(új gép: alig lelem az ü-betűt); |
mi szemnek a nap, szájnak a kenyér: |
|
Kedélyem így mostanában fanyar, |
talpam alól az út: kifut. |
Holott én azt hivém, egy-két kanyar |
|
(Nem arra gondolok, amire te nem. |
Jaj, el se kezdjük! Édes Istenem! |
Róla még lesz szó. Szögletes zárójelben |
|
De nem. Pedig ez – azt hihetnők, nemde? |
egy ilyen élet után megilletne – – – |
Mi is? Új hibridek-Hebridák? |
És miért? Mert? Milyen volt „ez” az élet? |
|
Igazad van. Nem tudom. Csak azt hittem… |
Hogy? Ja, hogy mit? Nem tudom. Csak téblábolok itten. |
(félre:) Ez vagyok, ez a tipródó, lúdtalpas tébláb,
|
gondolni is rossz rá, hogy Isten épp lát, |
saját képmását, másképét. Habár? Gondolta volna meg! |
Már akkor sem volt egy „mai gyerek”,
|
mielőtt ész nélkül teremtgetett. |
Csak rajta! Nézzen bele a tükörbe. |
– Szimmetria-elv! – az egyenes-görbe |
fakerék forog – ő csinálta – körbe: |
forgunk Gondviselés-kerékbetörve; |
Szentlelke rajta, viselje a Gondot. |
És innentől már egyszerű, amit mondok: |
|
Háljunk egymásba járni, mint a lélek. |
|
|
Helyett
Eldöntöttem. Nem írok levelet. |
(Ja k vam pisu csivo zse bolje…) |
Fel se hívlak. Minek? A dolgoknak az a dolguk, |
vagy mint vasat a rozsda kezdi ki? |
Minden kapcsolat tartam-egyenletében |
szerepel egy p pusztulékonysági együttható, |
ez bátran (vagy gyáván) posztulálható. |
Tudja az Isten. Tudja, tudja, naná! |
Ő már csak ilyen fúrt agyú öreg, |
a bal fülét a nyaka mögött hátranyúlva |
Gondolj csak a Megváltás Kft-re (vagy betéti társaság?), |
tanulmányozd a theonómiát. |
Ja, hogy miért nem hívlak fel. Nem tudom. |
Minden gondolat megáll félúton, |
hőköl vissza, hisz nincsenek hovák; |
szakadék szélén, párkány peremén |
visszaretten a mélységtől az Én, |
kai mélységre gondolok, ilyen izé |
hogyishívjákokra: Kimért chimérák, |
etc., etc., ecet, ecet, amikbe nem kell beleugrani. |
Szóval, magyarán, Unbehagen, kognitív disszonancia. |
|
Adjátok meg az adott pillanatot
Kérdezik tőlem hogy most hogy is |
lészen itt nekem velem mindezek után |
amiket elszenvedtem lébecolok-e |
szóval olyan belevalóan márminthogy politikailag |
|
mondom hogy mostanság éppenséggel |
nem nem nem nem nem az Istenért |
nem tudhatjátok hogy mire nem gondoltam |
|
adjátok meg az adott pillanatot |
hogy félrenézzek felejtsek |
essen az esnivaló ROHADTUL UNLAK MINKET
|
csak tisztesség ne essék szólván |
|
eshessék szó ne tégla úgy értem |
félreértés se essék: a MINKET-et |
úgy értem: párt haza család. |
Istent hagyjuk ki ebből a játékból. |
|
Még nem mindegy minden. Vagy már nem? |
Ezüstös fejszemosoly játszik a nyárfa levelén. |
|
kell hogy legyek valakinek – szűznemzés kizárva, |
érett megfontolásból – őse meg vagyok |
utódaimnak. Hacsak? De ez már nekem is, nekik is: |
|
|
Egy törvényre
Köztársaságunk koronás címere. |
Neomagyar. Félreértés ne essék: |
meghajtom előtte lófőmet. Natürlich.
|
szívemet, sőt: szűmet! kiváltképp és |
mindazonáltal (tá titi tá tá). |
Én törvény… – mit tisztelő! – |
törvény-mániás vagyok. (Tényleg.) |
Mondd, Szoki, öreg szaki, |
véletlenül a bürökpohár alján? |
|
|
Jobb-e az undor, mint a harag?
Fodor Gézának
Roppant elődöm apodiktikus |
álláspontja – legalábbis orvosi szempontból |
több mint problematikus (1. még „vitatható”). |
|
(A halálnem – haláligen – |
ízlés és szerencse dolga.) |
|
Az undor inkább a gyomorra megy, |
az ún. gastrointestinalis rendszert |
veszélyezteti közvetlenül
|
(fekély, „táplálkozási negativizmus,” |
– undor sajt– és sajtótermékektől), |
– hipochondriánk szerint. |
|
És itt áttérnék a haragra. |
ellátását fokozhatja (erősen!) |
Javaslatom: rák, Marcus Aurelius, |
végelgyengülés, nagy szerelem, |
elleni szerek használata (intravénásan). |
Közszereplés. Vízkereszt. |
|
|
Kívül
Jönnek (nü, mi az hogy jönnek? |
előkúsznak a repedésekből, |
a tavaszi nagytakarításkor megfordított, |
kiprakkerolt matracokból) |
a tányérnyalók, a tényárnyalók. |
A „nem egészen úgy volt”, meg a |
„dehogynem, még úgyabban volt” |
íródeákjai. Felhallik szobámba |
darutollaik szapora percegése. |
|
Hát igen. Pitvaronca ennek a Pitvarnak sem leszek. |
Pedig lehettem volna az előzőnek is. |
Ismertem az észjárásukat, a modorukat. |
Nyelvhasználatuk nüancairól
|
órákat adhattam, „intenzív tanfolyamot” |
tarthattam volna. (Mellesleg: |
kizárólag nüancaiban élt ez a nemtelenzet: |
a szókincs numerus claususa
|
(zárt szám) folytán az előfordulási |
gyakoriság volt az egyetlen üzenethordozó. |
Olykor egyes szavak tisztázatlan |
körülmények közötti eltűnése |
valóságos pánikhullámot kelthetett |
– ha képes volnék egyáltalán megijedni.) |
|
Visszatérve: lehettem volna. |
Az egész etikettet gyerekjáték |
lett volna elsajátítanom. Dehát |
a gyerekkorból már gyerekkoromban kinőttem, |
és külöben sem játszani születtem
|
Mondhatjátok, hogy kívülálló vagyok. |
Bystander – mégha nem is éppen innocent. |
Ovidius a Tomaji-ban. Ül a söre mellett, |
olvas, körmöl, elmélkedik, bambul. |
Három napot tölt egy négyszemélyes |
rendszeresen elemzi a kül- és belpolitikai helyzetet |
– a feleségével, törökülésben, otthon az ágyon. |
Ágyjelenet. Néha nyakkendőt köt, mielőtt vécére megy. |
Igazatok van. De ez egy megteremtett KÍVÜL.
|
Csendet kellett teremtenem. Némi nyugalmat, |
meleget, még mielőtt testem kihűl. |
És ezt magyarázatként mondom, |
semmiképp sem mentségemül. |
Egészen máshol szorul a hurok. |
|
|
N. L. emlékére
más is kurva, nemcsak én. |
akiknek igazuk akaródzott lenni, |
|
Nem, Laci, én nem akartam, |
|
Odakecmeregni sem. És ha végez |
velem szívelégtelenség, tüdővizeny, |
vesezsugor, hererák, felfekvés, |
|
Örülök, hogy már nem élsz. |
szívós fajta, minden rendsz… |
|
Naívitásod örökre hiányzik. |
Hogy ennyire ál. Hogy ilyen naív. |
Mintha az ablakon át tükörbe. |
|
|
Levéltöredék
Danilo Kiš, Danilo Kiš, Danilo Kiš, |
halálodra rátehetném az én kis |
majdnem mint „…Velencében”! |
Ebben a le-nem-húzott-wcnyi országban?! |
Nem mondod meg. Én se neked. |
Hátha még tudnád, hogy délebbre tényleg az lett: |
állítom: betegre röhögnéd magad. |
Ám te, halállátó szemeddel |
innen is, onnan is és mindenhonnan. |
|
PS.: Különben azért hallok rosszakat is rólad. |
Máriáshuncutot játszani Trockijjal? Te tudtad a |
legjobban, mekkora pechvogel. Hagyd néha csalni. |
|
|
Hommage à Wittgenstein
„Worüber man nicht sprechen kann, darüber muß man schweigen.” Drága
Ludwig, Mesterem, Tanult barátom! Mondd, nem végső filozófiai pofátlanságnak szántad ezt
a sírkő súlyú 7. tételt? Ha valamiről nem lehet beszélni, akkor értelmetlenné válik a hallgatás tiltó parancsa. Valamit megkövetelni vagy megtiltani csak akkor értelmes, ha a címzett
személynek hatalmában áll választani legkevesebb két alternatíva
között. Szóval, mi is ez? A metafizikai maffia omerta-törvénye?
Tarkón vagy szívtájékon nagyon is átél…, pardon halható következményekkel? Hogy mint
filozófusok a mélyértelműség szakadéka fölött táncolunk a logikai pengeélen? Mindenesetre
eléggé beszédesnek mondható a hallgatásod. Azt nem merészelem
föltételezni Rólad, hogy ezt a szembeötlő (igaz: nekem 25 év után ötlött csak a szemembe)
logikai hibát ne tudtad volna eleve.
Választ nem várva
síron inneni híved
Petri György
|
Interjúrészlet
Hogy mi van a hallgatásom mögött? |
Nekem semmiféle alkotói válságom nincs. |
de ezt úgy értsed, ahogy mondom, |
legalább egy verset nem írtam meg, |
amikor három verset nem írtam |
egy délelőtt leforgása alatt. |
ritkák. Másrészt maga a kérdés is naív. |
Egy igazi hallgatás az nem olyan, ami mögött |
|
Az én hallgatásom mögött – – – Hát kérlek, |
De olyan ám, mint őrszobán a KUSS után, |
vagy mint egy halott csecsemő agyában, |
még magdeburgi féltekéknek érzik magukat: |
ha ezt a megfeszített bambaságot ismered, |
tűrhetetlenebb s törhetetlenebb |
csendjét a kölcsönös részvétnyilvánításnak, |
hogyhát megint így egymásratalált két |
s önmagát illetően legalábbis |
mindegyik tudja: két mi talált egymásra. |
Nos, ezek persze csak metaforák. |
De jobban nemigen megy ezt megmagyarázni, |
s ma még egy szonettet kell |
el nem kezdenem. Amolyan penzum, évfordulóra. |
És ez a legnagyobb felelősség: |
Ilyenkor még annyi támpont van – – – |
|
|
Álljon meg a menet!
Védőszentjeimnek
|
„Engem egy pillanat megölhet”? |
„Nekem már várni nem szabad”? |
Bizti? Nincs az egész egy kicsit |
– L. Gy.-vel szólva – felsti-hi-li-lizálva? |
Nem ahelyett állnak e lázas szavak, |
hogy „Nem volna három rongyod, |
garantáltan folyó hó 15-ödikéig |
amikoris nekem befolyik egy nagyobb… |
értem, kettő is elég, vagy annyi amennyi. |
De azt prompt!” Nem ahelyett? |
Tedd „fekély, galád” szívedre kezedet. |
|
– – – Franzl, Franzl, hogy is van ez? |
A megfagyott cseppek mi módon hullanak alá? |
Rendben: először szomorú szemeidből |
az orcádra potyogtak, aztán ottan megfagytanak. |
Cseppalakban. Kb. így: |
Figyelembe véve egy könnycsepp térfogatát |
és néhány triviális termodinamikai megfontolást: |
amikor fallen, akkor vagy nem gefrorne,
vagy nem Tropfen. |
(Hacsak, hacsak nem kaptál egy pofont. »Peremfeltétel«). |
De szépnek szép. Mi több, gyönyörű! |
(Most is a Winterreisét hallgatom.) |
Mégis szóvá kell tennem: amire a szövegíród gondolt: |
minimum jégcsapretek méretű szerelmi bánat. |
|
|
– – sorvégen, rímkényszerben, de nem okvetlenül. |
fejemmel nem biccentek. Ezeknek? |
Igaz, nem is remélek, fejszesuhanás, |
Vetni. Meg. Száz. Bajunk. |
|
|
Regénycímek
Kibúvók és kényszerpályák |
Éldegélések és halogatások |
Tubi, tubi és/vagy not to be |
Zaub és Erberg (jiddis beszély) |
A és a lányka |
|
Fogadd őszinte
vesznek körül, tapogatsz, |
|
(hülye vicc! remélem, észrevetted: |
mert egykor – tény, ami tény – |
|
Bár nem is szégyenlem magam. |
|
|
Most éppen itten
Most éppen itten nem vagyok sehol, |
pedig szeretnék lenni valahol, |
szerettem volna lenni, de soha |
nem lehettem, és időknek soka |
pereghet el, foglyul ejtett homok, |
önforgató clepsydra, senkisem |
voltam, leszek, bár néhanap vagyok, |
vagy lenni vélek, mint a jégcsapok, |
ahogy csöpögve hűtik a Napot. |
|
„Eszmék és tánclemezek”
És Vas Istvánból mi maradt? |
Már úgy értem, hogy a művein kívül, |
de most éppen nem a műveiről |
szólnék. Hová és mivé lett az az emberi alak? |
Amit szerettünk, a szellem égésterméke, a testi salak? |
Mértéktartó, mondhatni szabatos |
vigasszal szolgált Isten szolgája, a pap. |
|
De mihez kezdjek e vigasszal én, a hitetlen? |
akinek csak egy élete van, ez az egyetlen, egyenetlen, |
ez a köves, sáros, süppedékes, göröngyös út, |
aminek a végén az ember egy gödörbe jut, |
illetőleg az „embert” előbb avatott kezek bedeszkázzák, |
elkészítik neki az ő végső házát, |
rang és vagyon szerint, kinek milyen adódik, |
vagy bronzot vagy ébent vagy éppen mahagónit. |
|
És így abban sem hihetek, hogy „odafenn |
találkozunk”; énnekem mínusz 270oC a menny. |
A mű, az persze, fennmarad, no igen. |
De Vele, aki vörösbort ivott, szivarozott, |
a „büdös életben” soha, s a még büdösebb halálban sem találkozok, |
pedig, jaj, hány ostobán elmaradt |
találkozásunk fantom-fájdalma sajog, |
ahogyan fájni tudnak a régen amputált végtagok! |
|
De mindegy. Meg kell szokni, egyre több |
lesz csak a Nélküled, a Nélkülük, |
eltemettük hiszen Pilinszkyt, Kálnokyt, |
néhányan még élősködünk álnokul itt |
– mert a túl– avagy továbbélés számomra jó ideje |
a vastagbőrű pofátlanság egy neme |
(a fenti szójáték – könnyen lehet – Neked nem tetszene) |
– de hát ez az egész vers fals, disszonáns gyászzene: |
hangok igyekeznek hangzani – nem Neked. |
Te nem vagy már. Csak úgy, magamnak, akárkinek. |
Forognak egy őrült hangraforgón forognak |
kopott eszmék, barázdahibás tánclemezek. |
|
|
Valószínűleg kora reggel
(a „valószínűleg” azért túlzás, |
én így szeretném… de az én |
A dolgok történnek velünk, |
az események, na ja, az események, |
|
Térjünk vissza a gondolatmenethez. |
Kora reggel fogok meghalni. |
idézőjelbe (vagy időző jelbe?) |
Mondhatni: overstatement. |
|
Mert délután sem olyan szörnyű, |
3 o’clock p. m., for instance, |
|
|
A Mizantróp átnézése közben
Alceste? C’est moi. És Philinte? Dettó. |
Gyűlölettől-szöges selyemdrót gettó. |
Az udvar logikáját ismerem, |
szabályait (cogito) ergo sérteni is merem. |
(Támadt is ebből pár kisebb bajom, |
na meg néhány /elmaradt/ párbajom.) |
És végül – enfin – volt annyi eszem: |
döntöttem: Eliante-ot elveszem. |
Így nem kell rohangálni, strapálni magamat, |
lehetek komótos, portable sivatag. |
|
És a szegény Philinte? Nos, ő hoppon marad. |
|
|
Kis éji zene
Először alszom, törpe, nélküled. |
Költői túlzás. Vedd olybá. Virágcsokor.) |
Halogén éjszaka. Tükör és szappan. |
Semminemű richelieu-i perverz |
|
A főétek-vétek? Hol a na pi (sic!
)
|
(4 e + 2 rejtett genitivus; |
enyém-tied, tied-enyém reláció |
Hol vegyülsz éppen élet-elemem? |
Most kezd megfájdulni a könyököm, |
Bocsáss meg, de nékem az egyedüllét: |
olyan, mintha zongorán hegedülnék. |
szöszi, szöszike, szöszke/ |
Alulajzott húr: lekonyul az ív. |
Lehangolt íjam-lantom dobhatni el, |
ideje volna már aludni el. |
|
|
Elégia és értekezés
Szeretnék zsugorodni mostanában. |
Jobb, ha az ember aktívan csinálja, |
ami amúgyis történik vele. |
A halálvágy a kompromisszumkészség szinonímája. |
Csökkenni önmagába véve se rossz: |
baby-kenguruban, sportszatyorban, urnában. |
Kevesebb nehézséget okoz. |
Bár gravitálni kénytelen. De ez |
Newton úr számlájára megy. |
|
(Magamba csődülök. Összemegyek.) |
Se közösség, se párt, se testület, se kaszt. |
Csak adni magam: ami vagyok, azt. |
Sőt még inkább: adódni. Lenni a |
dobókocka bármelyik oldala. |
Nem fordulat, csak perdület. |
Legyen! Puffanjon úgy, ahogy esik. |
Mindenkori Gerade-so-Seinemet |
úgy fogom fel, mint magamagam aleseteit. |
|
a „minden testnek útján” (P. Gy. boulevard), |
egy jó zaftos marhapörköltet, |
meg egy-két porcot, mócsingot megenni, |
és előtte a pörkölthözvalót |
(lábszár, s ha netán: szívgyökér, ökörfarok) megvásárolandó |
tavaszban veled, veled, veled. |
|
|
El nem küldött levél
Hiányzol, vén varnyú, formatökélynök, |
általában és engem különösen |
korholó pillantásod az üvegpajzs mögül, |
komótos megbízható rosszkedved; nejed |
főápolónői méltóságtelje is, |
áthalad e túlzsúfolt rákkórház |
bűzlő folyosóin, irgalmatlan nővér. |
|
Remélem, én is Néktek. Már az iskolában is |
notórius hiányzó voltam, és |
ahogy az évek telnek-múlnak, ez |
(mármint a hiányzás) előbb-utóbb |
visszavonhatatlan és abszolút |
képességemmé leend. A jelennemlét. |
ide s tova a szél lótása-futása, |
az irdatlan, gazos kertben, |
Emlékszel? „Ojvé, mekkora fasz!” |
– gondolhattad rólam, amikor V. M.-től jövet |
a Ferenc József (Szabadság) -híd felé haladtunkban |
szóvá tettem V. I. londoni |
verseiben a tőkés társadalom |
ellentmondásainak kinemdomborodását. Istenem! |
Hatvanvalahányban; utóbb alaposan |
(gyökeresen, tövestül – mondhatni) |
leszámoltam ezzel a korszakommal. |
Hát ez. Tanulság: nuku. Csak |
|
|
„Ha nem vagy itthon, üres a lakás”
Csak ismételni tudom önmagam, |
habár elég belőlem ez az egy is, |
terjedni sem tudok, mint pl. a pestis |
(a fenti „pl.” pl. kimondhatatlan, |
|
mert a szótagszám terebélyesednék, |
messze túl-túl a megengedhetőn, |
de már hagytam is abba, amidőn |
megérkeztél, mert nincsen szonetthetnék- |
|
töltöm, mint karalábét vagy tököt, |
|
e hév nyarat, és én mint kilökött |
kutya, csak lihegek és nyelvet öltök. |
|
|
Utálok várni1
Hiányzol. „Szőrösdeszka”, meg |
„laposabb, mint egy tetű” – |
ilyeneket mondok, meg ilyenebbeket. |
nem tűrő lénnyé lényegülsz, |
|
|
Házasságterápia
Igyekszem kivonulni az életedből, |
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen |
létezni, zokniban, a kulcsot puhán |
fordítani a zárban, mint a betörő. |
megtapadni is rajtad, mint a tapló, |
élősködni rajtad, mint a fakín |
(ismertebb nevén: fagyöngy). |
Ideje volna felnőtté válnom. |
Jobb későn, mint soha. Habár? |
Lehet, hogy jobb soha, mint későn. |
Esik. Reggelre megint csúszós lett az út: |
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat. |
|
Fogas kérdés
a télikabátomat, a kalapomat, |
|
a télikabátom, a kalapom, |
|
|
Veszekedés után
„Egy vers előállítása során az ember nemcsak a
versre figyel, hanem önmagára is.”
(Gottfried Benn)
„Később látni fogjuk…”
(Gottfried Benn)
|
Mindez olyan keveset számít, |
ha azt vesszük, hogy meghalsz, meghalok. |
|
Vagy, aki vagy. Vagyok, aki vagyok: |
Szellőszaggatta felhő ámít, áhít |
a következő elsötétítésig: |
|
Ha ezt vesszük, mint segédegyenest, |
eljutunk a szerkeszthető halálig, |
persze, ámde én Rilke nem vagyok. |
Tém és továm rosszalkodásra sose rest, |
így dühöd hoppon, én meg: maradok. |
|
Elnézegetem a szőnyeg mintáit, |
ölteni kéne. Testet? Alakot? |
(Mást – magyarul – nem is igen lehet.) |
De mondd meg, ebben a korban minek? |
Pláne, ha oly keveset számít mindez. |
Elég, ha megbékélten rámtekintesz. |
Ha te is, én beérem ennyivel. |
|
|
Epitáfium
Agyonnyargalt életre hirtelen jön |
a halál. Belsejében érlelődne |
még döntés, eredmény, siker. |
Nem Fog. Elpusztul fonnyadtan és zölden. |
|
„Ha másik élet…”, motyogja az éji |
zajokra érzékenyített éberalvógép. |
Nincs másik élet. Veszteni tudni kell. |
(Szerencsére keveset, inflálódunk.) |
|
nélkül a hátralévőt. Sírkövünk nem |
süpped majd dús talajba. Mint bevágott |
kocsmaajtó mögött, izzad, pállik, zümmög |
ételszagban és füstben a világ. |
|
|
Göröngy
„Végre egy nő, akinek a halálában |
Tulajdonképpen ez volt az első |
gondolatom, de a fiamnak, |
aki a hírt közölte, a telefonba |
valami olyasmit mondtam, hogy |
„Holtában sem tudom kevésbé |
nem-szeretni anyádat, mint amikor még élt.” |
vagy valami ekvivalenset. |
hullajtottam képzetes sírgödörbe, |
a lyuggatott, fekete bakelit-fedlapon át |
|
(Nem akarok jobbnak látszani, |
mint amilyen vagyok. De rosszabbnak sem. |
Bizonyos dolgokhoz viszont |
egyszerűen (?) nincs érzékem. |
Ezek a dolgok – sajnos vagy sem – |
Beszélik, hogy sokszor „kiadom magam”. |
Pedig az egész, amit csinálok, |
nem valami jajde személyes. |
Ellenkezőleg: a legszemélytelenebb, |
mint az endokrin funkciók. |
Csak úgy látszik, ezt olyan zsenáns |
tudomásul venni. Bár tudnám: miért?) |
|
Nyúzott és visszataszítóan elesett volt, |
amikor utoljára találkoztunk, |
a járomcsontjára szikkadt bőrével: |
ennyi maradt az egykor kedvesen telt |
nézegettem, amig ő az üres |
kávéscsészéjébe meredve beszélt |
halk, nazális, tárgyilagossá fátyolozott hangján. |
Valamit tisztázni vagy kérni akart. |
Majd egy úgynevezett óvatlan pillanatban, |
kézfejemre tévesztette a tenyerét; |
nem húztam el a kezem, néztem |
a lakkozott körmű ujjait: |
|
|
Credit card
egymilliófontos bankjegyét |
|
Illetve, hogy nem váltjuk, |
halálbankóból senki sem tud |
visszaadni. Viszont imponál. |
|
|
Hamvasztás
Mindenről valami mocskos jut az eszembe. |
A legszebbről, a legmeghittebről is. |
(„Legmeg” – na látod! Nekem minden csak hangzik, |
értelme-hullottáig ismételt szó.) |
mint kadáver a kemencéből: |
|
Nem megyünk ötről hatra
Tisztelhető embert hatalmon egyet láttam, |
ő is, ő is csak halni tudott vele! |
Egy vigéc, egy bugris, egy történelemtanár (középiskolai). |
|
A bugrisra picinyég térjünk vissza: |
a kettő együtt: erő, hajlékonyság, |
mint a megedzett acél vídiaéllel. |
Tömeggyilkos volt. Jóvoltából élek. |
(A történelemtanár is, a középiskolai.) |
|
De milyen élet ez? Mint a próbareggeli, |
valami feneketlen bögréből, |
sörétekkel, folyami kavicsokkal, |
cementkását, és azt mondják: |
„Vállakat előre, ne lélegezzen, |
|
De tényleg, visszatérve a bugrisra: |
nem mondhatom azt, hogy „egy gyáva szar volt”, |
„ült volna annyi évet börtönben, mint én”, |
mert hogy én egy minutát sem, |
le és fel sem ültettem másokat, |
függélyesebb mozgatásokról nem is beszélve. |
|
Tehát a bugris? Mondjuk: senki volt? |
Esetleg mondjuk: „Ő történt velünk?” |
Hová kell tenni a kérdőjelet? |
|
Elmúlt az életem. Öreg vagyok? Öreg. |
A problémáim? A kíváncsiságom? |
Tátong reám egy ásító üreg, |
(Ami a vitatott-életűt illeti: |
hát nem is tudom… sakkozott és |
fokhagymával szerette, én meg mindig szerettem |
volna azt mondani, hogy végre |
megdög – – – de talán méltóbb |
|
|
A delphoi jós hamiscsődöt jelent
Hagyjuk. Nem érdekes az egész. |
Azt hittem: van itt valami, |
amiért… Mi is? Amiért mit is? |
Mindegy. Azt hittem. Hülye voltam. |
|
A semmi szó használatától |
sokáig megtartóztattam magam: |
„semmi ágán”, „nichtendes Nichts” után? |
(Ahogy Martin H. ízes németséggel |
tudta mondani a „semmiző semmit”.) |
Erkölcsi-copyright megfontolások. |
mondani (mondok) valamit. |
Hogy miről? Hát, tudjátok, erről a… |
|
Nem tudjátok. O. K. Honnan is? Hiszen |
én is csak azt hittem. De már nem hiszem. |
Azazhogy tudom. Nem volt. Nincs. |
Nem lesz légyen. Most már tudom. Már késő. |
Félre ne értsetek. Nincsen szó semmiről. |
vagytok-volnátok mind kíváncsiak: |
|
hóförgetegbe, füstbe, kávézaccba – – – |
(nem jelekből, ó nem, csak könyveket, |
újakat ritkán; régebbieket). |
Ismétlődő, értelmetlen jelek. |
Krónikus üzemzavar? Kétségb’esett üzenet? |
Ki tudja? Én mindenesetre így |
|
|
Opciók
Úgyszólván nincs már semmi: |
a fordítás, a számítógép labirintusában |
történő eligazodási kísérlet |
(ami végül eredményesnek bizonyul, |
bár a magátólértetődés érzése |
bolyongás az „invalid path”-okon, |
vagy csak kitaposatlan? ösvényeken). |
Marad a kérdés megválaszolása, |
hogy mi is vagyok voltaképpen. |
Opciók: „is-is”, „vagy-vagy”, „sem-sem”. |
És marad Mari. Van még, ha nem is |
mindenesetre. Bár csak részemről ewig, |
objektíve vitathatatlanul weibliche. |
|
Naptár
őzet, disznót, egeret – – – |
|
|
A lírai én meg amit zárójelbe tett
Az újságokból már csak az |
(A sporthíreket régebben sem.) |
|
másfél törülköző, egy nikkelezett fémrúd, |
s egy boyler széle látszik. |
|
vagy inkább majdnem biztos: |
beülnek egy (vagy több) valamire |
|
|
„Ötven felé”
Tekintve a szívem, a tüdőm és a májam |
állapotát, hatvanhárom (pluszminusz |
két) évek gönnolok, valószínűsítek magamnak. |
vagy nagyon önfeledt lesz. |
|
Az áhított tökélyt elérni nem fogom. |
közelébe sem férkőzhetek. |
Szépség, boldogság: ilyesmivel ifjan sem |
kecsegtettem magam; illetve igen |
(hogy még ilyen vénen is hazudok!): |
erre ment rá, pazaroltatott el |
de azt tényleg nem gondoltam, |
elérhetőek ezek a „-ságok”, „-ségek”, |
|
Véltem volt ifjúkori szertelenségnek |
|
Most már tudom, hogy igazam volt. |
|
De megváltozni mégse nem tudok. |
Köpönyeg előtti esőre várok |
az időt-látott pásztorok szerinti |
évszázados aszálynak közepette. |
|
van úgy is, hogy nem süt, |
hol északi, hol délszaki szél fú, |
és mégis, mégis ezek a túlzások folyton! |
A költőket be kéne tiltani.) |
|
Mármint a múltba. Ha már így |
szóba hoztam az ötven évet, |
akkor ez illendő, sőt némileg elváratik. |
|
egy igen híg, mócsingokat is |
badella-gulyást látok magam előtt, |
szétfőzhetetlen, édeskés-üveges |
burgonyahasáb bukdos le-föl: |
lányok, később: nők (még később: gyerekek, |
következményként, súlyként; |
terhükre csak az anyjuknak voltak; |
ennyit a pontosság kedvéért). |
|
Tudok főzni, szeretek még… |
– de már nem(igen) tudok, |
valaha verset írni is tudtam. |
Mindenesetre: mondták. Látásom romlik, |
autót, országot vezetni már nem mernék, |
egy alkonyati lépcsőn is óvatosan |
minden meredélytől (20 centitől fölfelé), |
és nem bírom a csípős ételeket. |
|
Ötven év. Olyan nagy számnak tűnik. |
(Pláne, hogyha félszáznak mondanám, |
vagy 0,05 évezrednyinek.) |
Holott: hullong, mint a pernye, |
nyúlik-szakad, utálatos!, mint az ökörnyál. |
Itt van. Itt van. Rám terpeszkedik, befon, |
pedig valami telítettnek-szépnek |
gondoltam ezt a kerekded számot, |
jóllehet tudhatnám: mindig tévedek, |
Ez csak egy szám a számegyenesen, |
folytonosság, monotónia, megbízhatóság, |
|
|
Sár
Mindig és minden valami helyett volt. |
Sohasem fogom tudni, mi helyett. |
Nem evilág, nem pokol, nem a mennybolt, |
nem erkölcs, csak szeszély; nem elv – csak ötletek. |
|
Ötlet? Szeszély? Ugyan. Átázott, kőnehéz |
rongylabdaként buffogtam, amikor |
botlottak inkább, mintsem rúgtanak belém. |
Terepem – állagom: sár; esőre várva por. |
|
Egy vagyok már tereppel és szereppel, |
az különböztet meg, hogy leírom: |
nekem jöhet már „reggel – este – reggel |
|
et cetera, und so weiter, i tak daljse, and so on”. |
Én különbözök. Ahogy más izzad. Ahogy a Hold felkel. |
Da capo al segno. Ad libitum. |
|
|
|