A 301-es parcelláról

Maradjon úgy minden! Az állatkerti dögökkel együtt? Igen. Miért, hát különb sors jutott nekik? A kötél szelídebb, mint az elaltatás? Én nem felejtek (nem fenyegetőleg mondom ezt: ilyen a természetem: nem tudok felejteni). Másrészt mit is kívánnék magamnak, ha – ha-ha! – halott lennék, és visszalátogatnék ide, mint kővendég? Hogy hagyjanak már békén. A kegyeletre szarok. Az élőkkel kellett volna irgalmasabbnak lenni (élni hagyni őket). Most már késő. A halál ellen nincs remedium: özvegyeknek, árváknak, nemzeteknek nincs jóvátétel. Nem érdekelnek a hóhérsegédek megkésett könnyei. Az én szemem száraz. Nézni akarok vele. Nem túl sok ugyan a látnivaló, de a szürkületben kiélesedik minden: egy női test, egy faág, arcod pihéi. Nem akarok semmit. Csak nézelődni.